Kiderült a hercegi pár intim titka
2021-11-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Újabb, több évtizedes szextitok derült ki a brit királyi családnál. Ez a pikáns ügy pedig komoly fordulatot hozott Károly herceg és néhai felesége, Diana tragikus házasságának megítélésében.

 

Eddig ugyanis mindenki a trónörökös férjet tartotta bűnbaknak, mondván, Camillával megcsalta feleségét. Most azonban kiderült, Diana volt, aki először félrelépett a testőrével, Barry Mannakeevel. A felszarvazott Károly csak ezután fordult örök szerelme felé.

Legalábbis ezt állítja a hercegi pár személyzetének egy korábbi tagja.

– Diana rajongói évtizedek óta azt hiszik, Károly nem szerette és megcsalta a feleségét, azt azonban nem tudják, mi vezetett idáig – mondta Allan Peters a CNN új dokumentumfilmjében. – Valójában először a hercegné lépett félre Barry Mannakeevel.

Ezt a véleményt támasztja alá az uralkodócsaládról író Jona­than Dimbleby is. Ő úgy véli, hogy Diana 1985-ben kezdett viszonyt Mannakeevel egy balmorali horgászás alkalmával, míg Károly csak egy esztendővel később melegedett össze Camillával.

 

Allan Peeters az állítja, személyesen is tanúja volt a hercegné lebukásának.

– Észrevettem, hogy Diana furcsán kezd viselkedni Mannakee közelében. Rákérdeztem, van-e közöttük valami, de letagadta. Aztán idővel beismerte a kapcsolatukat – idézte fel Peters. – Később a herceg kezdett érdeklődni, hogy a neje miért viselkedik olyan furcsán. Kértem, ezt beszélje meg ő vele. Erre azt felelte, megpróbálta, de csak annyit tudott meg, hogy a felesége szomorú, mert a testőrét áthelyezik. Ezért Károly el akarta érni, hogy maradjon a férfi a pozíciójában. Én viszont közöltem vele, ha ez megtörténik, annak nem lesz jó vége. Ebből megértette, hogy Mannakee a felesége szeretője. Ezek után kezdte csak újra a románcát Camillával. Tehát nem ő volt először hűtlen.

Egyébként nem tartott sokáig a hercegné kalandja, ugyanis a szeretőjét 1986-ban eltávolították a közeléből, majd a Diplomáciai Védelmi Osztaghoz helyezték át. A következő évben pedig rejtélyes motorbalesetben elhunyt. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint mindez nem a véletlen műve volt. Sőt, maga Diana is úgy vélte, szándékosan gázolták el a szerelmét, ezért még nyomoztatott is a biztonsági embereivel...

A The Sun című brit napilap szerint Dianának összesen nyolc szeretője volt. Barry Mannakeen kívül a katona James Hewitt, a régiségkereskedő Oliver ­Hoare, a sebész Hasnat Khan, az autókereskedő James Gilbey, a rögbijátékos Will Carling, az ingatlankereskedő Christopher Whalley, valamint az üzletember Dodi al-Fayed.

Forrás: Blikk