Kibékült Jason Momoa és felesége
2022-03-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Jason Momoa és Lisa Bonet állítólag újra találkozgatnak, pedig a páros pár hete jelentette be, hogy elválnak.

Az Aquaman és a Trónok harca 42 éves sztárja, valamint az 54 éves színésznő Hollywood egyik álompárja volt, 2017-ben pedig sok-sok évnyi együttélés után végre össze is házasodtak.

A párosnak két közös gyermeke van, a 14 éves Lol, és a 13 éves Nakoa-Wolf, valamin Jason Momoa mostohaapja, Lisa lányának, a szintén színésznő Zoe Kravitznak. Momoa és Bonett 16 éve alkottak egy párt, amikor januárban bejelentették, elválnak.

Azonban most nagyon úgy fest, hogy nem bírták egymást nélkül, egy barátjuk ugyanis azt mondta a HollywoodLife-nak, hogy Momoa nagyjából két hete visszaköltözött Lisához és újra együtt vannak.

"Úgy döntöttek, hogy dolgoznak a házasságukon, ahelyett, hogy bedobnák a törülközőt, mert annyit energiát fektettek egymásba." - közölte a barát.

Forrás: Blikk