Keresztes Ildikó nehéz időszakról vallott
Szombaton ünnepli a 62. születésnapját Keresztes Ildikó. A korábban örök maximalista Máté Péter-díjas énekesnő szerint soha nem volt még ennyire békében önmagával, ma már nem akar megfelelni senkinek, csak önmagának. Megtanulta értékelni az élet apró örömeit, és úgy érzi, végre a helyére került.
Keresztes Ildikó a 62. születésnapját szűk körben ünnepli, sosem volt még ennyire békében önmagával. Betegsége és édesanyja elvesztése alapjaiban változtatta meg az életét, most már az apró örömökre figyel.
Jövőbeli tervei között szerepel utazás, filmezés, egy önálló est, és egy régóta várt Charlie-val közös duett kiadása.
- Nem terveztem semmilyen nagy bulit, szűk körben lesz egy kerti parti. Egyébként nem szeretem hogy mi, magyarok állandóan a nők korával foglalkozunk. A kor csak egy szám, nem vagyok kevesebb, mint egy húszéves. Nemrég egy taxis majdnem félrerántotta a kormányt, amikor megtudta, hány éves vagyok, mert azt mondta, legalább 20 évvel fiatalabbnak nézett - kezdte nevetve az énekesnő. - Jó géneket örököltem, sokat köszönhetek a sportnak, és persze vigyázok is magamra, nem égetem két végén a gyertyát.
Az énekesnő jól érzi magát a bőrében, ahogyan fogalmaz, sosem érezte még ennyire kiegyensúlyozottnak magát, ám hosszú út vezetett idáig.
- Soha ennyire békében nem voltam önmagammal. Régen maximalista voltam, mindig elégedetlen, és valami elérhetetlent hajszoltam. Ma már tudom, hogy ezzel körülbelül 20 évet vettem el magamtól. Jöttek a sikerek, mégsem éreztem jól magam, semmi nem volt elég. Nyughatatlan lélek voltam.
2023 végén derült ki, hogy Keresztes Ildikónak agydaganata van, a következő év elején pedig meg is műtötték. Mint mondja, betegsége és szeretett édesanyja elvesztése alapjaiban változtatta meg az életét.
Az énekesnő édesanyja, Évi néni tavaly hunyt el
- A nehéz időszak fordulópontot hozott az életemben. A betegség leállított, lecsendesített, nyolc hónapig nem dolgozhattam. Akkor elkezdtem észrevenni azokat az apróságokat, amelyek mellett korábban mindig elszaladtam. A másik ilyen fordulópont drága édesanyám halála volt, ő tavaly ment el, azt nagyon megszenvedtem. Tőle tanultam meg, hogy mennyire kell örülni egy szép virágnak, a napsütésnek, az élet apró csodáinak. Nagyon rossz árva gyereknek lenni, nem tudom, van-e ennél rosszabb érzés a világon - mondta elcsukló hangon az énekesnő.
Ma már elsősorban az egészségét tartja a legfontosabbnak. Rendszeresen jár kontrollvizsgálatokra, hamarosan ismét MRI-vizsgálat vár rá.
- Mindenkit arra biztatok, hogy ne hanyagolja el a szűrővizsgálatokat, és ne csak akkor menjünk orvoshoz, amikor már nagyon nagy a baj! Én is rendszeresen járok kontrollra, most is mennem kell MRI-re, mert a legutóbbi másfél éve volt. Az egészségnél nincs fontosabb!
Bár az énekesnő már tudatosan figyel arra, hogy ne vállalja túl magát, az idei nyara sem a pihenésről szól.
- Hiába szeretem a pörgést, ha az ember túlhajtja magát, a végén már járni is alig tud a fáradtságtól. Már nem bírok annyit, mint 20 évesen, de nem is kell annyit bírnom. A nyári bulik előtt mindig van bennem egy kis aggodalom a hőség miatt, ugyanis a nagy meleg rekedtséget okoz. Pedig ez nem történhet meg, ugyanis nagyon jó koncertek várnak rám, fellépek az Aggteleki-cseppkőbarlangban, a sitkei Kálvária-kápolnánál, majd Esztergomban is - árulta el az énekesnő, akinek a jövőre is bőven vannak tervei. Szeretne többet utazni, Erdélyben színpadra vinni az Edith Piaf életét bemutató, az Égben maradt repülő című darabot, sőt, a filmezés is egyre inkább foglalkoztatja.
- Korábban hívtak sorozatokba, de azt nem vállaltam, azonban úgy érzem, a filmezés terén elmaradásban vagyok. Az nagyon érdekel, szeretnék a jövőben többet forgatni, emellett tíz éve tervezünk egy önálló estet Balázs Zoli rendező barátommal, amelyben az életem mesélném el, de eddig sose volt rá idő. Ősszel pedig egy régi álmom válik valóra, ugyanis Charlie-val közös duettet adunk ki, amelyet 20 éve tervezünk. Jó most minden, ami körülvesz, de annak is örülök, hogy még mindig vannak vágyaim és terveim az életben - mondta mosolyogva az énekesnő.
