Janicsák Veca elárulta, hogyan szeretett bele férjébe
2019-10-07  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Janicsák Veca és férje, Ábel nagyon fiatalon ismerkedtek meg egymással, még a húszas éveik elején. Kapcsolatuk szerelem volt első látásra, s amikor megérkezett az első gyermekük, az még jobban összekovácsolta őket.

Janicsak Veca

„Nagyon fiatalon találkoztunk, ő 20 éves volt, én 22, mindkettőnknek az első, igazi nagy szerelem az életében, ráadásul első látásra. Nagyon romantikus volt, habos-babos, olyan kamaszos” - árulta el a Best magazinnak, Várkonyi Andreának adott interjújában Veca, aki azt is elmesélte, mennyit jelentett számukra kislányuk érkezése: „Viszonylag korán lett babánk, szóval mi igazából együtt növünk fel. Én még mindig csak 30 éves leszek, Ábel pedig 28. A vonzalom ugyanolyan maradt, de egyszer csak elkezdett ez egy felnőtt kapcsolattá válni.”

Janicsak Veca

A korai megismerkedésük és családalapításuk azonban egy dologban mégis konfliktushelyzetet teremtett kettőjük között. Veca ugyanis többet keresett párjánál, ami Ábelt zavarta.

„Őt férfiként azért zavarta, hisz én akkorra már megteremtettem dolgokat. Azért is jó volt az Ázsiában szerepelni, mert akármennyire is nem élveztük a szappanopera részét, Ábel egyszer csak kilépett a saját árnyékából, meg tudott védeni, igazi férfi lett” – árulta el Veca, az Ázsia Expressz 2 műsorában való részvételükre is utalva.

Janicsak Veca

Forrás: Blikk