Jákob Zoltán a gazdagságról nyilatkozott
Vajon mennyire okozhat gondot egy párkapcsolatban, ha az egyik fél jóval többet keres, mint a másik? Ki tudná ezt jobban, mint Jákob Zoltán, az ország 39. leggazdagabb embere.
Az üzletember jelenleg a TV2 A Nagy Ő című műsorában keresi az igazit, melyet a Puncs.hu támogat.
Most pedig megosztotta a véleményét a témával kapcsolatban.
A tehetős embereknek nehezebb párt találniuk?
– Úgy vélem, igen. Én végigmentem egy fejlődési folyamaton, ahogyan sok pénzem lett. Eleinte úgy voltam vele, egy nő csakis önmagamért szeressen, de idővel rájöttem, hogy ezt még a legjobb szándékú nőktől sem várhatom el. A nők alapvetően biztonságra vágynak, és az, hogy én ezt meg tudom nekik adni, fontos, ám nem jelenti azt, hogy feltétlenül a pénzemre hajtanának. Meg kell találnom az arányt egy kapcsolatban, hogy milyen mértékben számítok egy hölgynek én, illetve mennyit nyom a latban a vagyonom.
Érték már negatív tapasztalatok emiatt?
– Természetesen előfordult, hogy valaki kifejezetten anyagi indíttatásból közeledett felém, de jó emberismerőnek tartom magam, és hamar ki tudom szűrni az érdekkapcsolatokat, amelyekbe bele sem megyek.
Amikor egy tehetős és egy átlagos ember kerül össze, fontos, hogy a kisebb vagyonnal rendelkező félnek is legyen karrierambíciója?
– Véleményem szerint elengedhetetlen egy jól működő párkapcsolatban, hogy mindkét félnek meglegyenek a maguk sikerei. Személy szerint nem preferálom az otthon üldögélő hölgyeket, akik mindenben a párjuk támogatására hagyatkoznak, de természetesen abban az esetben, ha ez mindkét félnek jó és kielégítő, egy ilyen jellegű kapcsolat is működhet. Én azt szeretem és becsülöm, ha a páromnak is van munkája és nem otthon unatkozik.
Gondot okozhat egy párkapcsolatban, ha az egyik fél anyagilag nem engedhet meg magának túl sok mindent?
– A véleményem az, hogy egy férfi legyen úr minden helyzetben. Abban az esetben, ha a hölgy szeretné felesben fizetni egy vacsora vagy egy utazás költségét, engedje meg, de néha a hölgy is tegye félre a büszkeségét, azaz alkalmazkodjon a helyzethez, hiszen egy párkapcsolatban minden közös, a bőség és a szűkölködés is.