Ifj. Richter József ismét szerelmes
A válása után a munkába temetkezett ifj. Richter József, aki hét évig volt házas. A cirkuszigazgató pár hónappal a szakítása bejelentése után elmondta, gyakran kap ajánlatokat hölgyektől, ám ő soha nem él vissza a helyzetével. Több mint két évig a szinglik táborát erősítette, de most kiderült, hogy ismét foglalt a szíve.
Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója 2022 májusában számolt be arról, hogy hét év után elválnak a feleségével. Bár mesébe illő esküvőjük volt, és éveken keresztül kitartottak egymás mellett, végül mégis úgy látták jobbnak, ha külön utakon folytatják. A Richter Safari Park megálmodója nem sokkal később úgy fogalmazott, ismerkednie azért sem könnyű, mert társulatával jelenleg is járja az országot, sőt, külföldön is vannak fellépéseik, így egy percig sem unatkozik. Az artista 2018-ban már szerepelt televíziós műsorban is a Csak show és más semmi! zsűritagjaként, majd a Hal a tortánban láthatták a nézők, ezúttal pedig a Sztárboxban száll ringbe.
Ismét foglalt a szíve
Nem csak ez az egyedüli újdonság az életében, ugyanis kiderült, hogy ismét rátalált a szerelem, és egy jó ideje boldog párkapcsolatban él.
Két és fél éve elváltam a feleségemtől, és utána jött egy olyan korszakom, amikor, mondjuk úgy, éltem az életemet. De ismét van barátnőm, komoly kapcsolatban élek, és jól megvagyunk
– tudatta örömmel a cirkuszigazgató. Arra, hogy szakmabeli-e a titokzatos hölgy, röviden így válaszolt:
– Nem szeretném elárulni, mert bármelyik válaszból következtetéseket lehetne levonni, azt pedig inkább elkerülném – fogalmazott sejtelmesen, majd arra is kitért, hogy egy civil nő képes lenne-e beilleszkedni abba a világba, amiben ő él.
– Szerintem igen. Nyilván nehéz, de ma már nekem is két életem van: a civil életem a szafariparkkal és a szerepléseimmel, például televízióban, és van a cirkusz. A kettő közt próbálok lavírozni, de egyik életem nélkül nincs a másik sem, azaz nem tudom csupán az egyik mellett letenni a voksom – magyarázta.