Hujber Ferenc titokban újranősült
2020-11-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Újra megnősült Hujber Ferenc (46) – szúrta ki a Blikk a színész Fókusznak adott interjújában!

A színész három éve hagyta el Magyarországot, majd Londonban kezdett új életet, 2018-ban pedig elvált gyermekei édesanyjától, Cynthiától (43). A Blikk információi szerint exfelesége sem tudott arról, hogy ismét oltár elé állt a színész.

Hujber néhány botrányos hazai szereplést követően döntött úgy, hogy felhagy a színészettel, elege van a médiából, nyugodt életre vágyik. Angliában dolgozott hangtechnikusként, pincérként, és jelenleg is civil foglalkozása van.

Közben viszont úgy tűnik, rátalált a szerelem is. Hujber ugyanis hazatért egy rövid időre Magyarországra, ahol A Konyhafőnök VIP című műsort forgatta. Ennek kapcsán adott interjút a Fókusznak, amelyben egy titokzatos hölgyről is mesélt.

– Azt mondtam a feleségemnek, hogy szerintem kipihentem az elmúlt tizenöt évet, a feltornyosult stresszt és fáradtságot, erre volt nekem – mondta Hujber a karanténnal kapcsolatban a műsorban, az elejtett megjegyzésnek a Blikk pedig utánajárt.

 

A színész egyik barátja megerősítette a Blikknek, hogy Hujber valóban összejött egy kint élő magyar hölggyel.

– Nagyon titokzatos, úgy tudom, még a gyerekei és volt párja sem találkozott új kedvesével, sőt, arról sem tudtak, hogy megnősült. Nagyon kevés emberrel osztja meg a magánéletét. Volt feleségével jó a viszonyuk, de kizárólag a gyerekek dolgaira korlátozódik a beszélgetésük – mondta a Blikknek Hujber egyik ismerőse.

– Feri nagyjából három-négy havonta jár haza Londonból, hogy találkozzon a gyerekeivel. Szinte mindennap beszélnek, de az nyilván nem helyettesíti a személyes találkozást, a közös időtöltést – tette hozzá az informátor.

A Konyhafőnök VIP-ba egyébként kiszőkített hajjal, soványan, szálkásan és boldogan tér vissza a magyar képernyőkre Hujber.

– Jól érzem magam a bőrömben és biztonságban vagyok. Tudom, hogy el tudom tartani a családom, és ez a legfontosabb jelenleg. Otthon is és itt, Londonban is ezt kapom a barátaimtól, hogy sokkal nyugodtabb lettem, távolabb vagyok a stressztől, feszültségtől. Be kell valljam, három év kihagyás után nagyon hiányzik a szakmám – mondta Hujber.

Sokan talán nem is tudják Hujber Ferencről, hogy színészdiplomája mellett szakácsvégzettsége is van. Többek között azért is szerepel a műsorban, mert szeretné megmutatni az édesapjának, hogy mennyire sikeres lett abban a szakmában, amelyen anno ő indította el.

– Nagyon szerette volna, ha szakács leszek, és ’92-ben, amikor mondtam, neki, hogy (...) tessék, itt van, szakács vagyok, megvan a papírom, itt van, örülsz?! Akkor most elmehetek színésznek végre?! Szóval én akkor nagyon nem viselkedtem szépen, és azt remélem, hogy ez a verseny segít majd abban, hogy azt, amit ott, annak idején elrontottam, és ami konfliktus keletkezett köztünk édesapámmal, azt talán most visszamenőlegesen gyógyíthatom – vallotta be Hujber.

Forrás: Blikk