Honnan ered a féltékenység?
2019-11-07  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat A féltékenység egy természetes emberi érzés, amely ugyan mindennapos, de akár végzetes is lehet. Pontos definícióját nehéz lenne megfogalmazni, hiszen itt nem egzakt tárgyról van szó, sokkal inkább egy olyan emberi jellemzőről, amelyet mindenki másként él meg.

Életünk során számtalan helyzetben érezhetünk féltékenységet, de a leginkább érintett területet a párkapcsolatok jelentik.

Talán az elején még vonzó is lehet, ha a párod kicsit féltékenykedik egy harmadik személy irántad mutatott feltűnő érdeklődése kapcsán, de ha nem vigyázol, ez sajnos teljes katasztrófához vezethet.

Honnan ered a féltékenység?

Ha evolúciós szempontból nézzük, akkor a féltékenység egy természetes dolog, lényegében egy belső figyelmeztetés, hogy tenned kell azért, hogy a párod kitartson melletted.

Némi játékos féltékenykedés megerősítheti a két ember közötti köteléket, hiszen segíthet felébreszteni a másik iránt megfakult érzelmeinket. Nagyon fontos, hogy egy kapcsolatban azt érezd, szükség van Rád, és a társad vágyik Rád, főleg, ha már régóta együtt vagytok.

A féltékenység teljesen indokolt olyankor, amikor azt érzed, hogy a partnered teljesen elhanyagol. De sajnos akkor is felütheti a fejét a zöld szörny az életedben, ha önértékelési zavarokkal küzdesz.

De nem szabad engedned, hogy féltékenységed olyan mértékűvé erősödjön, amely már veszélyezteti a párkapcsolatod folytatását.

Ezt is olvasd el! 7 bevált tipp – Hogyan kezeld felnőtt módjára a féltékenységet

A féltékenységnek lehetnek egyéb okai is. Egy kutatás szerint azok a nők, akik épp terhesek, vagy fogamzásgátló tablettát szednek, sokkal inkább hajlamosak a féltékenykedésre. A hormonális változások hatására ugyanis ők sebezhetőbbnek érzik magukat, és nagyobb szükségük van a partnerük támogatására.

Egy kapcsolatban a férfi és nő is különbözőképpen éli meg a féltékenységet. A férfiak rosszul viselik, ha párjuk minden lépésüket ellenőrzés alatt akarja tartani, például hová megy, mikor, és kivel. A nők viszont attól lesznek féltékenyek, ha a párjuk túlzott figyelemben részesít egy másik nőt.

Hogyan kezelhető a féltékenység?

Az első és legfontosabb, hogy nevén nevezzétek a problémát, és megállapítsátok, hogy valóban indokolt-e az egyikőtök, vagy akár mindkettőtök részéről érzett féltékenység.

Ezután azt kell megbeszélnetek, hogy lehet-e még orvosolni a bajt. Ha ugyanis egy kapcsolatban folyamatosan jelen van ez az érzés, akkor az egyenes úton vezet a párkapcsolat teljes elromlásához.

Mindkettőtök részéről fontos a nyitottság a konszenzusra, hiszen, ha úgy érzed, semmi nem elég a partnered számára, akkor akár a falba is verheted a fejed, hogy megpróbáld meggyőzni, úgy sem fogja megváltoztatni a nézőpontját.

Mint minden másnál, a párbeszéden van a hangsúly. Próbáld megérteni a párod nézőpontját, és érzéseit, ez segíthet abban is, hogy tisztázzátok az esetleges félreértéseket, és a féltékenységet messzire száműzzétek. Ha ugyanis semmi okotok rá, akkor ne fecséreljétek fölöslegesen ilyen negatív érzelmekre az energiáitokat, helyette összpontosítsatok egymásra.

lany