Hernádi Judit unalomból ment férjhez
2026-04-12  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Hernádi Judit a héten tölti be a 70. életévét, ennek kapcsán pedig egy interjúban beszélt többek közt arról, hogy mit jelentett számára a szerelem az életében. Elmondása szerint sosem kereste, de mindig megtalálta.

Hernádi Judit szerint az olyan erős érzelmek, mint a düh, gyűlölet vagy a szerelem csak elvakítják az embert. A színésznő elárulta, hogy amikor akarva-akaratlanul mégis szerelembe esett, mindig igyekezett a lehető leghamarabb kikerülni az érzelmek hatása alól, ugyanis nagyon nem akarta egy férfi mellett leélni az életét. 17 évesen, elmondása szerint unalomból ment férjhez, de a válás után megfogadta, hogy soha többet nem áll az oltárhoz.

Mindez ellenére Tarján Pállal 12 éven át alkottak egy párt, ebből a kapcsolatból született meg lánya, Zsófi is. Később Görög Lászlóval élt együtt, ám ez a kapcsolat is véget ért már több mint két évtizede, azóta pedig nem volt tartós kapcsolata, ő ezt azonban nem bánja.

– Nagyon szeretek egyedül lenni. Jóban vagyok magammal. Amikor pedig ki kell mennem a színpadra, akkor azzal foglalkozom, arra fókuszálok, és többnyire az is jó, még mindig szeretem – árulta el egy interjúban. Azt is elmondta, hogy habár a magánélete nem mozgalmas, a stílusár nem veszítette el.

– Ember vagyok, kérem szépen, másféle skatulyát nem szeretek. Ember vagyok, és igyekszem is ember maradni. Nem szeretem, ha bekategorizálnak, de mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar. Voltam már rosszlány, vicces színésznő, fiatalon azt is gondolták rólam, hogy „ez hülye”. Aztán jött a Heti Hetes, és már nem gondolták, hogy hülye lennék. Most az van a világban, hogy mindenki nagyon píszí, nagyon ügyel rá, hogy mit mond, mit nem. Én nem vagyok ilyen. Rám ez egyáltalán nem jellemző. Egyszerűen nekem nem jutott el a tudatomig, hogy ilyennek kellene lenni. Nem is merült fel bennem soha. Az, hogy néhány embert esetleg ne bántsak meg nagyon, néha bennem van, de bevallom, néha még ez sem. Kevés emberre vigyázok igazán magam körül, ez az igazság – mondta, hozzátéve, hogy a kora sem képes megállítani őt.

– Nem érdekel a kor. Egy nő attól, hogy biológiailag már nem tudja reprodukálni magát, még lehet nő, feleség. Viszont a változással megtapasztalja, milyen lezárni egy életszakaszt, és ez a tapasztalás ajándék. A férfiak ezt nehezebben élik meg, ők még hetvenévesen is azt hiszik, hogy lehetnek fiatalok, pedig nem. (...) Persze vannak olyan élethelyzetek, amikor kiszolgáltatottabbnak érzem magam idegileg, érzelmileg, amikor valahogy nehezebben találom önmagam, olyankor jön elő belőlem a félelem vagy az izgulás, hogy meg akarok valaminek felelni, amiról talán nem is nagyon tudom, hogy micsoda. A mostani élethelyzetemben viszont nem vagyok annyira felzaklatva, hogy ez előjöjjön. Most nem vagyok kibillent állapotban, hogy féljek a megfeleléstől! – szögezte le.