Hegyes Berciék az első csókról vallottak
A TV2 imádott sztárpárja Mihályfi Luca és Hegyes Berci fülig szerelmesek. A Dancing with the Stars ötödik szériájának párosa a műsorból való távozás után erősítette meg a bimbózó kapcsolatot - ám a rajongók már korábban is gyanakodtak. Most elárulták, hogy mikor és hol csattant el közöttük az első csók!
Mihályfi Luca és Hegyes Berci szerelme a Dancing with the Stars versenyének köszönhetően szökkent szárba, de hetekig rejtegették a kapcsolatukat a nyilvánosság elől, hogy a tévénézők ne a bimbózó románcuk miatt szavazzanak rájuk. Amikor kiestek, felvállalták a szerelmüket, és azóta elválaszthatatlanok.
Így csattant el az első csók
A páros úgy döntött, Lékai-Kiss Ramóna vendégeként elárulja, hogy jöttek össze. A TV2 Titkok Ramónával adásában kiderült, hogy az első csók a Dancing első élő adását követő afterparty-n, stábbulin csattant el, amiről az énekesnő egyébként már épp távozni szeretett volna.
– Én haza akartam menni már amúgy, mert a Bercihez jöttek a tanítványai és barátai, akik ott lógtak vele a buliban, ami tök jó volt, mert én is megismertem őket. A buli is jó volt, de nem annyira, hogy azt mondjam, hogy hajnali négyig szívesen elvagyok itt, mert hulla fáradt is voltam közben. A Bercivel nagyon szívesen el lettem volna, és számítottam is rá, hogy esetleg történik majd valami, de aztán azt éreztem, nagyon jól elvolt ott a barátaival. Úgyhogy miután elmentem mosdóba, arra gondoltam, hívok egy taxit – idézte fel a mindkettőjük számára meghatározó estét Luca, aki megjegyezte, hogy éppen el akart köszönni Bercitől, ám a profi táncos nem engedte, hogy távozzon. Mint elmondták, Berci levette a lány kabátját, majd táncra hívta az énekesnőt.
Kézbe vettem az ügyet
– fogalmazott a profi táncos az első csók előtti pillanatokról, de azt sem volt rest beismerni, hogy millió kusza gondolat cikázott a fejében.
– Bele se gondoltam abba, mi történhet majd utána, mert addig nem fedtük fel egymás előtt az érzéseinket, csak így puhatolóztunk. Abba bele sem gondoltam, hogy mi van, ha ez viszonzatlan, ha csak barátként tekint rám, hogy lehet, hogy csak nagyon közvetlen volt a próbákon, és én azt teljesen félreértettem – mesélte Berci.
A buli utáni próbán kristályosodott ki mindkét fél számára, hogy a barátságnál már jóval több van köztük: ugyanis miután köszöntötték egymást, ismét egy csókot váltottak egymással.