Harsányi Levente meglepő kijelentést tett párkapcsolatáról
2019-06-07  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Harsány Levente nem szakított a kedvesével, ennek ellenére külön otthonban élnek, így nevelik 10 éves fiukat és 4 éves lányukat.

Harsanyi Levente

Különös módon él együtt Harsányi Levente és a párja: a műsorvezető ugyanis külön lakásban él, ennek ellenére közösen nevelik a gyerekeiket, a 10 éves Nándit és a 4 éves Lilla Boglárkát.

„Tizenegy éve vagyunk együtt, most helyrajzilag máshol, nem egy központi helyen lakunk, de ugyanúgy szeretjük és tiszteljük egymást. Nem váltunk el, tekintve, hogy össze sem voltunk házasodva, mindennap találkozunk, ez egy kialakult, egy éve tartó állapot, amiben a gyerekek sem sérülnek” – kezdte Harsányi a Storynak, kiemelve, szinkronban vannak kedvesével a gyereknevelést illetően. Mindent megbeszélnek egymással, igyekeznek a kicsik előtt nem ellentmondani a másiknak, helyes és fontos dolgokat tanítani csemetéiknek.

Harsanyi Levente

„Úgy vagyunk együtt, hogy nem vagyunk együtt. Mindenki kiegyensúlyozott, boldog, szereti egymást, annyi változott, hogy én egy másik lakásban alszom. Külön élünk, de a család egysége megmaradt” – mesélte a büszke apuka, akinek két gyermeke jelenti az élet értelmét. Csodálattal figyeli, ahogy fejlődnek, és próbál a lehető legjobb példát mutatni nekik.

„Korábban hebrencs voltam, magamnak való, de ők helyrebillentették az értékrendszeremet. Megszülettek, kinyitották a szememet, és egész más világot tártak elém. Mindent eltanulnak, úgyhogy, ha kell, százszor hajtogatom össze és teszem a helyére a ruhát, hogy ezzel példát mutassak.”

Harsanyi Levente

Forrás: Blikk