Hamarosan újra apa lehet Czene Attila?
2019-09-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Lassan két éves lesz Czene Attila és Bánhidi Petra kislánya, Laura. A házasok, akik még 13 éve, a Szombat esti Láz című műsor forgatásán ismerték meg egymást, imádják a szülőszerepet, olimpiai bajnok úszónk pedig a Story magazinnak mesélt a gyereknevelés okozta élményekről.

Czene Attila

A korábbi sportoló elárulta, eredetileg fiút képzelt el első gyermekeként, de egyáltalán nem bánja, hogy végül lányos apa lett.

„Ahhoz hasonlítanám, amikor gyerekfejjel Darnyi Tamást nézve arról ábrándoztam, hogy egyszer világbajnok úszó leszek. Az nem sikerült, viszont nyertem helyette egy olimpiai aranyat” - hasonlította korábbi hivatásához a helyzetet.

Azt is elmondta, 45 éves fejjel úgy érzi, jó időben lett apuka, mivel most teljesen másként tudja feldolgozni az állapotot. Azt szokták neki mondani, hogy az új szerepvállalástól teljesen más ember lett. A gyereknevelésben egyébként inkább háttérbe húzódik, és Petra az, aki 24 órás felügyeletben van. Persze ez nem jelenti azt, hogy Attila kibújna a feladatok alól, heti több alkalommal is ő a „délutános”, mivel felesége már visszament oktatni a tánciskolába.

Czene Attila

Egyelőre úgy tűnik, Laura inkább édesanyja génjeit örökölte, ugyanis már ilyen fiatalon feltűnő a ritmusérzéke, a reklámzenékre is azonnal felkapja a fejét. A jövőben szeretnék, hogy ússzon is, de inkább a sport szeretetéért, mintsem, hogy apja nyomdokaiba lépjen.

Azzal együtt, hogy a jelenlegi, háromtagú felállásban is nagyon boldog a család, előfordulhat, hogy belátható időn belül kistestvér érkezik Laura mellé.

„Napirenden van a téma, de bevallom, egyelőre Petra szeretné jobban, ha Laura kistestvért kapna. Nekem még olyan ez az egész, hogy először szeretném kiélvezni ezt a helyzetet. A nővérem hat évvel volt idősebb nálam, és nagy segítség volt, hogy ennyivel nagyobb. Lehet, hogy Lauránál is várunk még egy kicsit...” - vallotta be Czene.

Forrás: Blikk