Hamarosan bővül a család Carameléknél
2019-08-12  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Újra kisbabát szeretnének Caramelék. A zenész felesége a közösségi oldalán árulta el, hogy jövőre szeretne ismét babázni, így hamarosan belefognak a családbővítésbe.

Caramel

Nem csoda, hogy a házaspár kistestvért tervez a lányuknak, a négyéves Szofinak, ugyanis Szilvinek is van testvére, akivel nagyon jó a kapcsolatuk. Caramel (37) pedig világéletében nagy családról álmodott.

Szilvi többször elmondta a követőinek, hogy szeretnének még egy gyermeket, s a szívük mélyén egy kisfiúról álmodnak, de természetesen egy kislánynak is nagyon örülnének.

– Tervezzük az újabb gyermeket. Szofi is sokat mondogatja, hogy szeretne kistesót. Kérdeztük már, hogy hugit vagy öcsit szeretne. Azt válaszolta, mindegy, de legyen kislány – mondta a Blikknek korábban Caramel, aki azt is elárulta, családfőként számára nagyon fontos, hogy mindent megadhasson a szeretteinek.

– Nagyon nehéz körülmények között töltöttem a gyerekkorom, ezért nekem fontos, hogy mire ő felnő, meglegyen mindene. Ne azon kelljen görcsölnie például, hogy hol lakik majd. Ez az én nagy feladatom!

Caramel

Lányuk születése után azért vártak, mert szerettek volna minden csodás percet megélni a kis Szofival, később pedig a kislány betegsége miatt nem vállaltak gyermeket. Az énekes tavaly árulta el a Facebook-oldalán, hogy Szofit leukémiával diagnosztizálták. Idén áprilistól a kislány tünetmentes, már óvodába is járhat. A szörnyű időszak véget ért a család számára, így már úgy érzik, akár bele is vághatnak a babaprojektbe. Amikor egyik rajongója azt kérdezte Caramel feleségétől, mik a tervei a következő évre, a válasz egyértelmű volt. – Kistesóprojekt – válaszolta szűkszavúan Szilvi.

Mint kiderült, nemcsak a szülők vágynak arra, hogy ismét babázhassanak, hanem Szofi is, aki folyamatosan nyüstöli a szüleit egy testvérért.

– Szeretném ezt a nyarat a családdal tölteni, nagyot utazni. Ezt eddig nem tehettük meg a betegség miatt. Ősszel pedig, ha minden jól megy, szeretnénk a kistesóprojektbe is belevágni. Szofi minden egyes nap már szinte követeli a testvért, és mi is nagyon várjuk már. Úgy érzem, készen állunk. Régebben is készen álltunk rá, csak máshogy alakult az elmúlt év – mondta Szilvia a Lokál című lapnak.

Caramel

A terv egyik fele már meg is valósult, hiszen a nyár elején a család a párizsi Disneylandbe utazott, majd Szilvi a kis Szofival és az édesanyjával Olaszországba ment pihenni. A tervek szerint hamarosan vissza is térnek oda, ám már Caramellel együtt.

Caramel feleségének jól menő babacipőüzlete volt, ám pár éve abbahagyta, mivel már nem talált kihívást a munkájában. Legújabb álma, hogy egy egészségtudatos salátázót nyisson Budapesten. A férje természetesen támogatja őt a terveiben.

Forrás: Blikk