Hajós András szerelmes
Közel tíz évvel ezelőtt kezdett új életet Hajós András, miután az ex feleségével 18 év házasságot követően tönkrement a kapcsolatuk. A műsorvezető először 2015-ben tűnt fel egy titokzatos nő mellett, akiről kiderült, hogy az új párja és 20 évvel fiatalabb nála. Most elárulta, a szerelem azóta is tart, viszont a sikereit saját magának köszönheti.
Hajós András házassága kívülről tökéletesnek tűnt, ám több mint kilenc évvel ezelőtt kiderült, hogy belülről mégsem volt minden a legnagyobb rendben. A tévést 2015-ben fotóztuk le először egy 20 évvel fiatalabb hölggyel, de mint kiderült, megcsalásról szó sem volt, szimplán csak véget vetettek a házasságuknak a volt nejével, mert már régóta megromlott a 18 éve tartó kapcsolatuk. Az új kedvesével azóta sem jelent meg a nagy nyilvánosság előtt, de a Probléma Hajóssal és Márkóval című műsorban egy kicsit mesélt a párkapcsolatáról.
Vajon meddig tűri még a TV2 Hajós András beszólásait? A Nagy Duett zsűriszékében helyet foglaló műsorvezetőtől szinte már megszokhattuk, hogy hétről hétre tesz valamilyen frappáns, vagy épp megosztó megjegyzést a munkaadójára, illetve a csatorna által foglalkoztatott sztárokra. A múlt hétvégi adás során – amelynek végén egyébként Radics Gigi és Visváder Tamás párosa búcsúzott – ugyanez történt.
Még tart a szerelem
Linczényi Márk Liptai Claudiának azt kezdte ecsetelni, hogy szerinte lelkileg mennyire jól van az elmúlt egy-két évben a humorista. Csipkelődései, beszólásai pedig csak azért vannak, mert nehezen dolgozza fel, hogy minden rendben.
– Azért, mert szerelmes vagyok, és ezek állandóan azt állítják, hogy én attól vagyok most másmilyen, mint azelőtt, mert a megfelelő partner mellett vagyok. Pedig annak a nőnek semmi köze hozzá! Ezt kizárólag én értem el, a saját eredményem, én változtam meg! És akkor ezek így ráfogják... – reagált nevetve Hajós.
Úgy tűnik, a titokzatos kedvese mellett végre révbe ért a tévés, hiszen korábban szintén ebben a műsorban bukott ki belőle, mi volt a problémája a korábbi kapcsolatában.
– Az, hogy mindenre az a válasz, hogy Te f*sz!, az nem megoldás. Igaza volt, de nem jutottunk előre – emlékezett vissza.