Frey Tímea terhes?!
2026-07-26  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

L.L. Junior és Frey Tímea viharos kapcsolata ismét a figyelem középpontjába került, miután a pár újabb – állításuk szerint ezúttal végleges – szakítása kiderült. A rapper és a 22 éves táncosnő románca már a kezdetektől tele volt drámával: nagy szerelem, hűtlenségi vádak, békülések és újabb szakítások jellemezték a kapcsolatukat. Most újabb fordulat történt a szakításuk ügyében, ugyanis felröppent a pletyka, hogy Timi babát várhatott.

Frey Tímea a napokban bejelentette, hogy végleg lezárta a kapcsolatát L.L. Juniorral, és a legjobbakat kívánja egykori párjának. A történet azonban itt nem ért véget, hiszen a 45 éves zenész a közösségi oldalain tett kijelentéseivel tovább szította a feszültséget, amikor azt állította, a fiatal táncosnő várandós volt, de a bulizásai miatt elvetélt.

„Hát igen, más az utunk. Aki állítása szerint 'tőlem terhesen' végigiszik és éjszakázik 3 napot, majd csodálkozik, hogy elvetél, és ilyen szinten férfifigyelem-függő, azzal természetesen más az utunk” – akadt ki Junior egy korlátozott ideig megtekinthető Instagram-sztoriban, amelyet azóta letörölt.

„Meglett a hírnév, a lakás, műsorok, infi barátnők – minden happy. Mi ilyen ruhájú lányokat max rendelni tudnánk. Én szégyellem magam tényleg. Szívesen mindent” – szólt be az egykori kedvesének.

A vádak gyorsan elterjedtek az interneten, ám egy közeli barát most tisztázta a helyzetet.

L.L. Junior és a nála 24 évvel fiatalabb táncosnő, Frey Tímea másfél év után végleg szakítottak. A hírt a pár tagjai a közösségi oldalaikon is megerősítették, pontot téve a viharos, „se veled, se nélküled” kapcsolatuk végére. Bár a szerelem nem múlt el köztük, egyre több nézeteltérésük akadt, amelyek miatt úgy döntöttek, véget vetnek a románcnak. Timi elárulta, az előadó táncos csapatánál is felmondott, míg Junior eleinte sajnálta, hogy nem küzdöttek jobban a kapcsolatukért.

A névtelenséget kérő ismerős határozottan cáfolta az előadó állításait.

„Timi nem volt terhes! Szó sem volt ilyesmiről, nem tudom, hogy Junior ezt miből gondolta, de alaptalan vád az egész, különösen, hogy azt állítja, elvetélt a féktelen bulizás és az alkohol miatt” – szögezte le az informátor.

„Egyébként nem értem, mi a gond azzal, hogy Timi eljár szórakozni a barátnőivel. Egy fiatal lányról van szó, hiszen csak most lett 22 éves. Szerintem teljesen normális, hogy ebben a korban valaki néha bulizik, ha ezt felelősségteljesen teszi, és ő abszolút ilyen” – tette hozzá a barát.

A történet sokak számára ismerős lehet, hiszen L.L. Junior korábbi, Dárdai Blankával való viszonya is hasonlóan viharos volt. Az énekesnő végül szintén kimondta, hogy vége, és még egy dalt is írt a kapcsolatukról, amely a „se veled, se nélküled” dinamikát dolgozta fel. Úgy tűnik, a múlt most megismétli önmagát, hiszen Frey Timi nemrég az Instagram-történetében éppen Blanka „Nem vagy való nekem” című dalával üzent az exének.

A profi táncos felmondott az exénél

Timi elárulta, az énekes táncos csapatánál is felmondott, míg Junior eleinte sajnálta, hogy nem küzdöttek jobban a kapcsolatukért.

„Alapvetően külön tudom választani a munkát ettől, de a mi kapcsolatunk annyira erős és érzelmileg túlfűtött volt, hogy úgy döntöttem, ezt is lezárom. Egy hete szakítottunk, akkor felbontottam a munkaszerződésemet is Juniorral, és elköszöntem minden kollégámtól” – mesélte a tánckartól is búcsúzó Timi, hozzátéve: jelenleg új lakásba költözött, amit a szülei vettek neki, és a barátaival közös pizsipartikat tart, hogy gyógyuljon a lelke.