Fésűs Nelly a házasságáról vallott
2019-11-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Vajtó Lajos tavaly ősszel vette feleségül kedvesét, a hír pedig sokakat meglepett, ugyanis a férfi teljes mértékben elutasította a házasságot, de szerelme miatt ötvennégy évesen feladta elvét és teljesítette kedvese nagy álmát. A párnak egyébként már született egy gyermeke a házasság előtt, ami abszolút megpecsételte a szerelmüket.

 

„Nem született meg az a nő, aki a köztünk lévő szimbiózisra veszélyt jelentene. Lajos nagyon sokat keresgélt, és pontosan tudom, hogy bennem találta meg azt, akire igazán szüksége van. Másrészt pedig az én kezemben van az ütőkártya, és őt úgy hívják: Vajtó Elza Zorka” – nyilatkozta a színésznő a Borsnak.

Nelly azt is elárulta, annak ellenére, hogy sorban állnak sármos férjéért a nők, ő nem fél, egy percig sem bizonytalanodik el a házasságukban. A féltékenység azonban előfordul, és inkább Nellyre jellemző, míg Lajos kiválóan leplezi azt.

 

„Úgy tűnik, Lajos egyáltalán nem féltékeny, de szerintem csak nem mutatja. De jó is így. A munkámból adódóan elég közeli kapcsolatba kerülök a férfi kollégáimmal a színpadon” – tette hozzá Nelly a féltékenységgel kapcsolatban.

A házaspár idilli kapcsolatban éli a mindennapjait, két gyermeket nevelnek: közös kislányukat, Elzát és a Nelly előző kapcsolatából született Csengét.

Forrás: Blikk