Ezért titkolta a terhességét Horváth Éva
Horváth Éva a héten bejelentette, hogy terhes, és megmutatta szépen gömbölyödő pocakját.Egy gyönyörű fotóval tette ezt, ami alá azt írta, „ez a legszebb karácsonyi ajándék”. Az nem derült ki, hogy pontosan hányadik hétben jár, de jól láthatóan szépen gömbölyödik a pocakja. Bár eddig is gyakran posztolt magáról képeket, modellként pontosan tudta, hogyan kell állnia ahhoz, hogy ne látszódjon a pocakja és úgy is öltözött, hogy takarja. Egy közeli ismerős szerint azért titkolta ilyen sokáig a terhességét, hogy ne azzal keljen foglalkoznia, mit szólnak mások, szerette volna nyugodtan megélni a boldogságot.
„Évek óta próbálkoztak, szinte mindent megtettek a kedvesével, Gáborral. Végül természetes úton esett teherbe. Szerintem jó édesanya lesz. Mindig nagyon szépen beszél a gyerekekről, jó elképzelései vannak az anyaságot illetően, és akárhányszor kisgyerek volt a társaságában, igen jól kezelte még a nehéz helyzeteket is. Keveseknek árulta el, hogy babát vár. Egyrészt babonából, másrészt nem szerette volna, ha mindenki erről beszél, ha faggatják. Szeretné megélni ezt a hatalmas boldogságot, nem is lehetne szebb a karácsonya” – mondta el Horváth Éva egyik közeli ismerőse.
Forrás: NlCafe