Emilióék szerint a dédunoka születése gyógyító lesz
Hamarosan új fejezet kezdődik Emilio életében: ha minden a tervek szerint alakul, lánya kisfia április végén jön világra, így az énekes rövidesen nagypapai szerepben is kipróbálhatja magát. A család izgatottan készül a kis jövevény érkezésére, hiszen a baba nemcsak hatalmas örömöt, hanem különleges, bensőséges pillanatokat is hoz majd mindannyiuk életébe. Emilio már most meghatottan beszél az unokájáról, és alig várja, hogy először a karjában tarthassa.
Emilio rövidesen nagypapa lesz, lánya kisfia április végén érkezik. A kisfiú születése lelki erőt adhat a beteg Bangó Margitnak is.
Emilio meghatottan készül a nagypapai szerepre, konkrét tervei is vannak az unokával.
A közelgő érkezés ráadásul ennél is többet jelent a család számára. A zenész úgy érzi, a kisfiú születése lelki erőt adhat a dédnagymamának, Bangó Margitnak, aki hónapok óta küzd súlyos betegségével. Abban bíznak, hogy az új élet csodája nemcsak boldogságot, hanem reményt és új lendületet is hoz ebben a nehéz időszakban.
– Április 21. a nagy napunk, akkor születik programozott császárral, és egy olyan dimenzió vár rám, amit még én sem ismerek, de már most azt mondom, hogy csináltatok neki öltönyt, majd együtt járunk fodrászhoz, Fradi-mezt fogok neki venni – sorolta boldogan a Nekem mondod? Youtube műsorában Emilio, akinek lelkesedésében természetesen a család többi tagja is osztozik.
– Már előre félek, hogy április 21-én minket a kórházból ki fognak dobni, mivel ötven ember be akar majd menni a kórterembe, szerintem mindenki jön, a cintányért hozzák, minden lesz ott. A Szicília keveredik a bolond romás hangulattal. Jön a Norbika, szerintem ott biztosan ki fognak dobni minket, a címlapon lesz, hogy Emilio családját kidobták a klinikáról – mondta nevetve a zenész, aki úgy érzi, a kisfiú érkezése nemcsak örömöt hoz majd a családba, hanem erőt is adhat a hónapok óta súlyos betegséggel küzdő Bangó Margitnak, és talán a gyógyulás útján is új lendületet adhat számára.
– Úgyhogy természetesen már most nagyon szeretjük a kiscsávót, meg van őrülve mindenki. Sőt, még a nagymama is, Bangó Margit, mert ő most nagy betegséggel küzd, mi pedig a Jóisten hitében és szeretetében bízunk. Ő is nagyon várja, és szerintem ott egy olyan pillanat lesz, ami beindítja ezt a gyógyulást. Úgyhogy nagyon jókor jön – jelentette ki bizakodóan Emilio.
