Dietz Gusztáv Laky Zsuzsival való kapcsolatáról vallott
2023-01-28  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Dietz Gusztáv szerint Laky Zsuzsi a mai napig nem tud mit kezdeni azzal, hogy egykor Európa szépének választották. A férfi a Palikék Világa by Manna Futtában című adásában azt is elmondta, hogy szeretne a családjával elvonulni a világ elől.

Dietz Gusztáv a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában arról beszélt, miként tervezi a jövőt a családjával.

„Az életet úgy képzelem el Zsuzsival és a gyerekekkel, hogy nagyobb földünk van, távolabb vagyunk, s dolgokat megtermelünk magunknak. Azt akarom, hogy azt lássa a gyerek, hogy a csirke nem a boltban terem, hanem azzal szembesüljön, hogy a munkájának eredménye van. Imádtam az első dinnyémet. Göd elején kibéreltünk egy fél hektárt, négyen, kalákában összeálltunk, elkezdtünk csirkézni, volt pár kecskénk, zöldségünk, gyümölcsünk. Imádtam az első dinnyénket, amit én ültettem. Gondoztam, hazavittem, felvágtam, ők is imádták. Ilyen élményeket akarok adni nekik, a közösségi oldalak nyomkodása helyett állandó elfoglaltságot” – magyarázta Dietz.

Arra a tényre, hogy egykor Laky Zsuzsi lett Európa szépe, a férj, annyit mondott: „sajnos”, amit aztán bővebben is kifejtett.

„Azóta se tud ezzel nagyon mit kezdeni. Maradjunk annyiban, nem mondom, hogy zárkózott, de zárkózottabb, mint én, tudom, milyen gondot okoznak neki ezek a megjelenések…” – kezdte, néhány újságcikkre utalva. „Én sokkal könnyebben kezelem, engedem el ezeket a dolgokat. Zsuzsi beleáll mindenbe érzelmileg. Szeretne magáról mindig egy hibátlan képet, ahol tökéletes a sminkje, a nap is jó irányból süt, és a haja is be van sütve. Én ezt le*arom, ezeket el tudom engedni. Ő nem, ő nem az a típus, aki ezeket jól tudja kezelni. Lásd: az én feleségem lett, nem pedig a nem tudom kivel él együtt... Gondolhatod, hogy páran megkörnyékezték, de végül hozzám jött feleségül. Volt éppen egy budai albérletem, és egy 15 éves Ford Ka-ja. A szépségkirálynőtől nem ezt várjuk. Akik nem ismerik, nem tudom, mit gondolnak róla, de egy végtelenül szerény, tisztességes, jóravaló ember, amit nem akarnak látni, vagy csak nagyon kevesen” – tette hozzá Dietz Gusztáv.