Dévényi Tibi bácsi 75 évesen az esküvőjére készül
2021-12-30  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Nősülni készül Dévényi Tibor. A jövőre a 75. születésnapját ünneplő, legendás lemezlovas a pandémia okozta tragédiáknak köszönhetően sok mindent átgondolt az elmúlt hónapokban, és rájött, még jobban kell értékelnie azokat, akikre bármikor számíthat. Kedvese, Bea pedig ilyen ember: tizenhárom éve áll mellette jóban, rosszban, egészségben, betegségben. Éppen ezért a Retro Rádió sztárja egyre többet gondolkodik azon, hogy hivatalossá tegye kapcsolatát vele, és időskorára végleg megállapodjon. A Három kívánság műsorvezetője azt is elárulta lapunknak, hogyan képzeli a nagy napot, de a jelenlegi pandémiás időkben azt még maga sem tudja, mikor köti össze hivatalosan is az életét 14 évvel fiatalabb párjával.

– Jövőre 75 éves leszek, ilyenkor az ember már nem tervezget előre, én magam is kipipáltam már mindent a bakancslistámon. De be kell vallanom, ebben a zavaros világban jó, ha van az ember mellett valaki, mint mellettem Bea. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy azt kell elvenni feleségül, aki az utolsó pohár vizet hozza oda nekem. Ezt elmeséltem Beácskámnak, erre rögtön csillogó szemmel megkérdezte, Tibikém, nem vagy szomjas? Szóval igen, el szeretném venni feleségül Beát, de az én koromban senki ne számítson nagy lakodalomra – nevetett a lemezlovas, aki nem klasszikus lagzit tervez.

– Irány az anyakönyvvezető irodája kettesben, aztán az onnan hazafelé vezető út egyben a nászutunk is lehet – viccelődött a DJ, aki korábban 22 évig volt házas, 2009-ben vált el Kathytól.

Dévényinek az elmúlt években sok barátjától, kollégájától kellett örökre elköszönnie, emiatt sokat töprengett saját jövőjén is, és már pontosan tudja, mit kell igazán értékelnie. Egyébként egy másik esküvőt is szívesen látna a jövőre. Élete nagy álma ugyanis megélni, hogy fiai megállapodnak, családot alapítanak.

– Szívesen csinálnék bulit a fiam esküvőjén, de még jobban vágyom arra, hogy nagypapa legyek – vallja az ország Tibi bácsija, akinek ezenfelül csak egy kívánsága van: hogy minél hamarabb visszatérhessen a DJ-pult mögé.

Kései elhatározás

Nem Dévényi Tibi bácsi az egyetlen, aki hetvenéves kora felett mond igent. Bálint György, azaz Bálint gazda 78 évesen vette el a feleségét, aki a haláláig mellette volt, de Klapka György is 85 éves volt, amikor ötödszörre megházasodott. Vitray Tamás 82 évesen, 2014-ben vette el újra harmadik feleségét, Kállai Bori színésznőt, akivel akkor már 25 éve élt házasságban. Igaz, a házaspár azóta már nincs együtt.

 

Forrás: Blikk.hu