Dér Heni és szerelme titokban összeházasodtak
2021-01-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A jelenlegi helyzet miatt másképp alakult Dér Heni és párja Bakos Gergő házasságkötése, mint ahogy korábban elképzelték. A pár most először mesélt az igazán egyedi szertartásról, illetve arról, hogy kicsit másképp kellett szervezniük az esküvőjüket.



Az énekesnő izgatottan várta a nagy napot. Sajnos, a szülei egy héttel az esemény előtt elkapták a vírust, így ők csak online követhették lányuk esküvőjét. Természetesen Heni szülei így is örültek gyermekük boldogságának, sőt, meg is könnyezték a szertartást. A fennálló helyzet miatt az édesapja helyett a húga kísérte oltárhoz a menyasszonyt, aki a többi meghívottal együtt maszkot viselt az egész esküvő ideje alatt.

– Az enyémen „Igen” felirat volt, a húgomén pedig egy kérdés: „Iszunk?” Vicces volt így bevonulni egymás mellett, mert olyan volt, mintha az ő kérdésére lenne igen a válaszom. Gergő maszkja is humorosra sikerült – mesélte a Story magazinnak az énekesnő, aki csak akkor vehette le a maszkot, amikor megcsókolta a férjét.

Heni azt is elárulta, hogy a jó hangulatú karanténszertartás ellenére egyáltalán nem szeretett volna várandósan férjhez menni, így a szerelmével már most tervezik, hogy tartanak egy nagyobb szabású esküvőt, alsóhangon száz fővel.

– Gondolkoztam, hogyan lesz így, a covid alatt meghitt történet a mi nagy napunkból, és a válasz: sehogy. Mégis ettől lett szép végül, mert igazán emberi. Nagyon szeretjük egymást Gergővel, és mindketten egyetértünk abban, hogy nem a klisék teszik bensőségessé és örömtelivé az életünk fontos pillanatait, hanem az, hogy érezzük egymásban: ő az igazi – mondta Heni.

Forrás: Blikk