Dallos Bogi újabb részleteket árult el az esküvőjéről
2021-10-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti augusztus végén mondták ki a boldogító igent, Bogi pedig egy csodaszép ruhát választott a nagy napra. Az énekesnő ezúttal a menyegző és az előkészületek legcsodálatosabb pillanatait elevenítette fel.

 Az énekesnő a secretstories.hu-nak adott interjúban elárulta: a helyszínválasztásnál a legfontosabb szempontjuk a természet közelsége volt.

„Úgy gondolom, a helyszín egy esküvő alapja, mi is ezen a vonalon indultunk el márciusban. Még bőven karantén volt itthon, így indultunk el helyszíneket nézni, és nagyon optimisták voltunk. Ráadásul szuper kis program volt: miközben minden zárva volt, ki tudtunk kicsit mozdulni, és ha jól emlékszem, végül nyolc helyszínt néztünk meg. A legfontosabb szempontunk az volt, hogy természetközeli legyen a helyszín. Bár gyerekkoromban mindig egy kastélyról álmodtam, sokat változott az ízlésem azóta, és most már feszélyezve éreztem volna magam egy ilyen helyen. Mikor megtaláltuk a paksi Csersznyés Pajtát, nem gondoltuk volna, hogy végül pont ott házasodunk majd össze, mivel semmi kötődésünk nincs Pakshoz. Viszont annyira beleszerettünk a pajtába és az ottani csapatba, hogy amint élőben is megpillantottuk, rögtön úgy éreztük, hogy megvan a helyszínünk” – részletezte.

Bogi az esküvői ruhaválasztást sem bízta a véletlenre, s egy káprázatos Daalarna ruhakölteményben vonult oltár elé.

„Érdekes, hogy már régóta figyeltem a Daalarna ruhákat, több tévés személyiségen is láttam őket, de nagyon örülök annak, hogy végül a nagy napon viseltem először, hiszen ez a legkülönlegesebb esemény az életemben. Anyukámmal látogattunk el a szalonba a lánykérés után, és ott kezdtük el megálmodni Benes Anitával a ruhámat. Fontos volt, hogy passzoljon stílusban a helyszínhez és hogy kényelmesen érezzem magam benne. A weboldalról előzetesen már kiválasztottam párat, és végül a legelső ruha, amit felpróbáltam, lett a befutó, egy kicsit továbbfejlesztett verzióban. Úgyhogy mondhatjuk, hogy elsőre megtaláltam az igazit. Utána hiába próbáltam fel más fazonokat is, ez a gyönyörű ruha a BUDAPEST kollekcióból maradt a befutó. Amikor az egyik utolsó ruhapróbámon felvettem a már szinte teljesen kész ruhát a fátyollal, nagyon meghatódtam. Akkor éreztem először át, hogy ez az én ruhám, amiben férjhez fogok menni” – mondta, majd hozzátette: „Az oltárnál, a bevonulásnál láttuk meg egymást először, számunkra ez az igazi first look”.

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Puskás-Dallos Bogi ? (@dallosbogi) által megosztott bejegyzés

Az interjúban az énekesnő legkedvesebb esküvői élményeit is felelevenítette:

„A legszebbek közé tartozik természetesen, amikor apukám odakísért az oltárhoz, és megpillantottuk egymást Petivel. Aztán ahogy már említettem, a fogadalmak is nagyon emlékezetesek. A buliból pedig a nyitótáncunk, amire utolsó pillanatban kezdtünk el készülni, de végül szuperül sikerült: a La La Land ikonikus dalára keringőztünk, aztán előadtuk a híres TikTok táncainkat egy egyveleggel, és volt egy táncpárbajunk is, amit imádtam” – mesélte.

„Sokan mondják, hogy a házasság csak egy papír, de aki megéli, az tudja, hogy nem csak erről szól: ez egy olyan kötelék kettőnk között, ami örökre összeköt nem csak kettőnket, hanem azt a csaknem 200 embert is, akikkel együtt átéltük” – zárta.

Forrás: Blikk