Csobot Adél őszintén vallott párkapcsolatáról
Az őszinteség és a rengeteg beszélgetés. Csobot Adél (26) szerint ez a titka annak, hogy bármilyen mélypontra is kerül a nyolc éve tartó kapcsolatuk, Istenes Bence (33) és ő még mindig egy párt alkotnak.
Az énekesnő, akinek az utóbbi években elsősorban két kisfiú édesanyjaként kell nap mint nap helytállnia, a Blikk+Győzőben őszintén beszélt arról, miként élték meg az utóbbi időszakot és főleg azt, hogy Friderikusz Sándor műsorában, az Életünk történetében azt is bevallották: nincs minden rendben közöttük.
– Minden kapcsolatban vannak mélypontok, akkor mi is egy ilyen szakaszban voltunk, éppen ezért megfordult a fejünkben, hogy ezt a forgatást akár le is kellene mondani. Amennyire mélyen voltunk, ezt váltotta ki bennünk. Végül elmentünk és egyszerűen őszinték voltunk – emlékezett vissza Adél ezekre a hetekre, amely nem az első nehéz időszak volt a pár életében. Istenes Bence és Csobot Adél az elmúlt nyolc évben sok nehézséget leküzdöttek, saját bevallásuk szerint többször álltak a szakítás szélén, de mindig megoldották a gondjaikat.
– Nyilván ez itt kettőnk között nem volt új, hiszen mi tudtuk, hogy mi zajlik közöttünk és mi rengeteget beszélünk – magyarázta az énekesnő, aki azt is bevallotta Szabó Győzőnek, utólag egy kicsit megijedt, hogy vajon megcsalásról vagy egyéb nehézségekről szabad-e ilyen nyíltan beszélni.
– Az új volt, hogy nyilvánosság előtt kellett kimondani ezeket a dolgokat, amik lehet, csak ránk tartoznak. De ott azt éreztük, hogy ez csak úgy működik, hogy most nem rejtjük véka alá, nem kezdünk el kamuzgatni, hazudozni és szépíteni mindent, hanem egyszerűen csak elmondani felnőttesen, hogy mi van most velünk. Ezzel valójában nem veszíthetünk semmit, ezek vagyunk mi, ez van most velünk – tette hozzá Adél, aki azt is elárulta, az, hogy jelenleg semmi más nincs az életükben, mint az otthon tartózkodás, nem egyszerű. – Valószínű már unjuk egymást, de kitartunk – mosolygott a fiatal lány.
Forrás: Blikk