Charlie a felesége halála óta nem hallgat zenét
2022-10-31  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Nem fárad. Mintha valami kimeríthetetlen erőforrás dolgozna benne, úgy nyomja végig a bulikat. S a közönség agyonszereti, énekelnek vele, táncolnak, tombolnak a dalaira. Változik a divat és a zenei ízlés, ám a 75 esztendős Horváth Charlie örök.

Fergeteges koncertet nyomott nyáron Zamárdiban. A Balaton kékesszürke vize ott spriccelt, fröcskölt tőle néhány méterre, de a zenéje szinte elringatta a hallgatóságot. S a közönség lelkes volt és hálás. Fiatalok és idősek énekelték a nagy slágereket, a szépkor felé haladók számára valóságos időutazás volt Charlie koncertje. S a számok közben mondták is többen: hihetetlen, hogy nem öregszik, hogy ilyen jól bírja…

– Volt nagyjából tíz-tizenöt esztendő az életemben amikor egyáltalán nem figyeltem oda a születésnapomra. Mentek egymásba kapaszkodva az évek, és nem érdekelt, mit mutatnak a naptárak – mesélte Charlie egy nappal a születésnapja előtt . – Mondják, hogy a hetvenötödikre illik odafigyelni, hogy ez valamiféle jelentős állomás az ember életében. Lehet. Én mindenesetre munkával ünnepelek majd. Miskolcon lépünk fel egy fesztiválon, délután egykor találkozunk, jön velünk Tóth Vera, és este megpróbálunk örömet szerezni a közönségnek. Aztán majd szombaton, otthon, családi körben koccintunk. Ott lesz a fiam, az imádni való kis unokám, az öcsém a feleségével. A húgom csak azért nem, mert ő régóta Hollandiában él. Csendes, tán megható pillanatok lesznek ezek, aztán minden megy tovább, ameddig a sors engedi.

Az énekes úgy beszélt a kerek évfordulóról, mintha valóban nem érintené meg, hogy élete fontos állomásához érkezett. Hiába töretlen a népszerűsége, hiába tartják a legkedveltebb előadónak, mégis visszafogottan, sőt visszavonultan él. Kerüli a nyilvánosságot, nem szerepel magamutogató tévéműsorokban. Csak a zene, és tényleg csak a zene fontos számára, és ami talán valóban életben tartja őt.