Bűntudat gyötri Várkonyi Andreát
2019-11-05  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Bár Várkonyi Andrea lánya már tinédzser, ám a Life TV műsorvezetője mégis bűntudattal emlékezik azokra az időkre, amikor bölcsődébe adta az akkor másfél éves kislányát.

Varkonyi Andrea

A Női titkok című műsorban vallott akkori nagy dilemmájáról a pszichológus-műsorvezető.

– Nóri másfél évesen megérett a bölcsődére, kifejezetten vágyott a gyerektársaságra – mondta Várkonyi Andrea.

– Láttuk rajta (Bochkor) Gáborral, hogy már nem elég szórakoztató számára kizárólag velünk lenni egész nap – mondta.

Varkonyi Andrea

Várkonyi Andrea pszichológusként ugyan felfogta, hogy a kislánya közösségbe vágyik, de szíve szerint még nem szerette volna „idegenekre” hagyni a lányát, ezért érzett bűntudatot.

– A szívem majdnem megszakadt, nehezen tudtam „elengedni” a lányom kezét – vallotta be a Rossz, kontra jó anyák című műsorban Andrea, hozzátéve: még mindig rossz emlék neki, de ha visszagondol, most sem csinálná másként.

Forrás: Blikk.hu