Brooklyn Beckham három modellel is randizik
Alig pár hét telt el azóta, hogy Brooklyn Beckham és Chloe Moretz 4 év után szakítottak, Brooklyn azonban úgy tűnik egy percig sem búslakodik.![](/uploads/2018/04/1280_Chloe_Grace_Moretz_brooklyn_beckham_horiz_GettyImages531809896_5055356_ver1.0.jpg)
Az egész szakításra úgy derült fény, hogy Brooklynt elcsípték, ahogy egy másik lánnyal csókolózik a kocsiban, azóta pedig mintha elindult volna a lavina, folyamatosan újabb és újabb modellek tűnnek fel, akikkel randizik.
A Coachella jó alkalom volt arra, hogy megmutatkozzon mindhárom modellel!
Az egyik közülük Cindy Kimberly, akit Justin Bieber fedezett fel. A lány ekkor 17 éves diák volt, akiről Bieber látott egy fotót, amit kiposztolt Instagramra és megkérdezte rajongóitól, ki az a gyönyörű lány. Ezt követően Cindy karrierje pillanatok alatt beindult, számos modellmunkát kapott, ma pedig már több mint 4 millióan követik Instagramon. Nem csoda, hogy Brooklyn érdeklődését is felkeltette, hiszen csodaszép!
![](/uploads/2018/04/a9ec4e783f14772bda70546dd79b034b.jpg)
A másik lány Meredith Mickelson, akiről nem tudni túl sokat, csak azt, hogy mostanában sokszor látták őket együtt, valamint a Coachellán is együtt buliztak!
![](/uploads/2018/04/21.jpg)
A harmadik lány pedig a Playboy modell, Lexi Wood, akit állítólag Brooklyn már jó ideje kiszemelt magának, viszont ő távolságtartóan viselkedik és a fesztiválon is inkább barátnőivel lógott, mint a Beckham fiúval!
![](/uploads/2018/04/Lexi-Wood-Model-Pictures.jpg)
Vajon melyikükkel lenne leginkább kibékülve Brooklyn elfogult anyukája, Victoria Beckham?
![](/uploads/2018/04/brooklynbeckhambook2806m-2.jpg)
Forrás: Glamouronline