Bíró Ica vallomása a karrierjéről
Bíró Ica neve évtizedek óta összeforrt a fitnesz világával, a kilencvenes évekre pedig az ország egyik legismertebb ikonjává vált. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pályafutásának ezen a területen egy meglehetősen durva beszólás adott váratlan lendületet.
Az akkori párja ugyanis olyan otromba megjegyzést tett rá, amely sokakat sértett volna, a Metal Ladyként elhíresült énekesnő azonban – ahelyett, hogy megsértődött volna – elgondolkodott a hallottakon, és felismerte a szavak mögött rejlő igazságot. Végül éppen ez a kellemetlen élmény indította el azon az úton, amelynek köszönhetően később a hazai fitneszélet meghatározó alakjává vált.
A nem mindennapi történetet Bíró Ica a Neshama TV YouTube-csatornáján idézte fel, ahol arról is mesélt, miként formálta át egy bántó megjegyzés az életét, és hogyan lett a kellemetlen élményből egy egész karriert meghatározó fordulópont.
– A fitnesz úgy kezdődött, hogy az akkori párom nagyon keményen beszólt. Ő minden volt, csak kedves nem. Azt mondta, „téged csak a bőrnadrág tart össze”. Erre megnéztem magam a tükörben, és be kellett látnom, hogy volt igazság abban, amit mondott, hiszen már elmúltak a gyermekévek – idézte fel Bíró Ica, akit a bántó megjegyzés nem keserített el, sokkal inkább arra ösztönzött, hogy kezébe vegye az irányítást, és változtasson az életén.
– Azt mondtam magamnak, hogy na, majd én megmutatom! Akkoriban az éneklés körül is összeomlottak a dolgok, többek között azért, mert más műfaj jött, a partnerem pedig nem volt támogató. Így elkezdtem edzeni. Eltelt néhány hónap, és emlékszem, Ungár Anikó is abba a terembe járt, ahová először lementem. Olyan jó, hogy ő is ott volt, mert fantasztikusan nézett ki, csinos volt, és biztatott. Szinte ő mutatta meg, melyik gép mire való, egyszóval igazi példakép volt számomra. Én is nagy hatással voltam rá, és fél év alatt egészen összeszedtem magam. Utólag még az is elhangzott, hogy jobb lettem, mint újkoromban, ami azért némi elégtétel volt számomra– mesélte nevetve az énekesnő.
