Balogh Edina exférje így él most
2026-01-16  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Som Krisztián és Balogh Edina házassága 11 év után ért véget, s a válásukat 2023 őszén jelentették be. A zeneszerző a válás után új párra talált Csonka Rebeka személyében, és leszögezte, hogy nem az új kapcsolata miatt ment tönkre a házassága. Balogh Edina pedig Szabó Simonba szeretett bele. Most kiderült, hogy Krisztián és a kedvese szakítottak azóta.

Som Krisztián és Balogh Edina 11 év házasság után, 2023-ban bejelentették a válásukat, amelyet 2024 októberében hivatalossá is tettek. Később mindketten új kapcsolatokat alakítottak ki. Som Krisztián hangsúlyozta, hogy az együttműködésük továbbra is erős és harmonikus szülői társkapcsolatra épül.

Som Krisztián és Balogh Edina válási procedúrája 2024 októberére fejeződött be hivatalosan. A pár 11 év házasság után döntött a szakítás mellett, amelyet először 2023 októberében jelentettek be. A válás okaként korábban a felek az egymástól való elhidegülést jelölték meg, hangsúlyozva, hogy bár mindketten hittek a sírig tartó szövetségben, a kapcsolatuk elfáradt. A producer a pár hete tett nyilatkozataiban óva intett másokat a válástól, utalva a folyamat érzelmi terheire. Az exnejével is tett ki közös képet, de a színésznő arcképét letakarta egy kérdőjellel. Most elárulta, miért.

„Már fiatalon is éreztem: hogy a 'majd alakul' a legnagyobb hazugság. Egy kapcsolat alapjai nem változnak, legfeljebb Ti törtök bele a hiányba. Spórolj meg magadban egy válást! Spórolj éveket a fiatalságodból!” – írta a bejegyzésében, majd elárulta, pontosan mire gondolt.

– Az a poszt nem konkrétan a házasságomról, hanem az elmúlt 34 évem összes párkapcsolati tapasztalatáról és a fiatalkori útkeresésemről szólt. A fotó csupán illusztráció volt a múltamból. Edina profi, és pontosan értette, hogy ez nem róla, hanem egy egyetemes jelenségről szól. Így nem volt szükség külön reakcióra. A kapcsolatunk jelenleg nagyon korrekt, diplomatikus szülői viszony. Mindkettőnknek a gyermekeink lelki békéje és fejlődése a legfontosabb, és ebben a kérdésben tökéletes az összhang és az együttműködés közöttünk. Ez így van rendjén – jelentette ki.

Szakítottak a párjával

Egy időben úgy tűnt, Krisz­tián is megtalálta az igazit a válás után. A 2019-es Magyarország Szépe döntősével, Csonka Rebekával alkotott egy párt, viszont azóta szakítottak. A zeneszerző nem adta fel a reményt, továbbra is hisz a szerelemben és a házasság intézményében.

– Most hiszek benne csak igazán. Bár a legutóbbi kapcsolatom egy nálam jóval fiatalabb hölggyel, Rebekával véget ért, meg­tanított valamire, amit 50 évig nem tudtam: hogy létezik az a fajta éteri, feltétel nélküli, magas hőfokú lelki kapcsolódás, amiről mindig is álmodtam. Ő mutat­ta nekem, hogy milyen, amikor a „léc” magasan van. Ezért már nem kötök rossz kompromis­szumokat. Nem érem be keve­sebbel, mint hogy a testi, lelki és szellemi pillérek egyszerre legye­nek stabilak. Lehet, hogy ez ritka, de inkább várok rá egyedül, boldogan alkotva, mintsem hogy egy félmegoldásban őröljem fel az időmet – vonta le a tanulságokat Krisztián.