Bálint gazda özvegye nagyon várja az újbóli találkozást a volt férjével
Négy éve, 101 évesen hunyt el az ország Bálint gazdája, Bálint György. Özvegye a mai napig megtesz minden tőle telhetőt, hogy a férje emléke fennmaradjon.
Récsey Antónia a Bestnek elmesélte, hogy minden évben van ünnepség, ahol megemlékeznek a férjéről. Az eseményre az özvegy kertjében kerül sor, ahova ilyenkor bárki bemehet, hogy megnézze Bálint gazda kertjét, amelyben minden úgy maradt, ahogy azt az hagyta. A nő úgy érzi, ha volt férje „föntről letekint”, elégedett vele.
Abban is hiszek, hogy ha meghalok, újból találkozom Gyurkával, akivel újból egy pár leszünk. Készülök a találkozóra. Szeretnék tőle jó pár dolgot megkérdezni, amit az életben elfejtettem
– mondta Récsey Antónia.
Barátságból lett szerelem
A pár akkor találkozott, amikor a nő a harmincas éveiben járt, s elváltként két gyermeket nevelt. Antónia egy mezőgazdasági kiadónak és Bálint György könyveinek volt a szerkesztője. Először csak barátok lettek, hiszen akkor még Bálint gazda a beteg feleségét ápolta. Az író folyamatosan járt be a kórházba, próbált segíteni akkori párján, Antónia pedig szintén mindent megpróbált megtenni, hogy könnyítsen Edit nehézségein.
Bálint György feleségének halála után a barátságból szerelem lett, noha az író akkor már elmúlt hetven. Ám Antónia reménykedett abban, hogy még lesz elég idejük együtt.
22 év egyedüllét után minden boldog percért hálás és bármire kész voltam. De azért a perceknél többre vágytam. A Jóistentől azt kértem, legalább öt évet adjon nekünk. Amikor ez elmúlt, újabb ötöt kértem, végül 25 lett belőle
– mondta az özvegy.
Bálint gazda négy éve hunyt el, s bár Antóniának már nem fáj annyira, még mindig nehéz az egyedüllétet megszoknia, hiszen a férje nagy űrt hagyott maga után. Az özvegy nem tervez újra szerelmes lenni, hanem várja az „újbóli találkozást” szeretett párjával.