Ashton Kutcherék családi élete Budapesten
2017-09-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat Ashton Kutcher és Mila Kunis Budapesten a külső szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy élik az átlagos kétgyerekes szülők életét.



Ashton járt itt élelmiszerüzletben és kávézóban, míg Mila forgatott, majd együtt beültek vacsorázni a város éttermeibe. nemrég pedig az is kiderült, hogy még óvodába is járatták idősebb lányukat, Wyatt Isabellet, aki kifejezetten jó természetű gyerek, könnyen beilleszkedett a csoportba.

– Wyatt mindent megevett, a magyar ételeket ugyanúgy, mint bármi mást. Nem válogatós gyerek, és más szempontból sincs vele semmi baj, teljesen normális, édes kislány. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy világsztárok a szülei.



Hamar beilleszkedett, sokat játszott mindenkivel. A szülei látszólag mindent meg is tesznek azért, hogy normális gyerekkora legyen. Többek között ezért nem engedték fotózni még itt, az oviban sem - mondta el a Borsnak a The English Garden Nursery and Pre-School magánóvoda igazgatója, Sam Cartwright.

Forrás: Blikk