Ariana Grande újra visszatért exéhez?
Ariana Grande nemrégiben kijelentette, hogy felesleges olyan kérdésekkel bombázni, mint hogy van-e pasija, ugyanis szerinte ebben az évben biztosan nem, de lehet, hogy soha nem lesz már neki.Úgy néz ki kicsit megváltoztak a dolgok, ugyanis nemrég Ariana Grandét exével, Big Seannal látták együtt. A pár 2014-ben jött össze, és körülbelül 8 hónapig jártak. Most a két sztárt egy Los Angeles-i stúdiónál látták együtt, ahova először Ariana érkezett, majd Big Sean is becsatlakozott. A végén együtt távoztak a rapper kocsijával.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy új közös számmal készülnek-e, vagy valami más van a dolog mögött. A legtöbb lap szerint valami újra fellángolt a két sztár között.
Ariana Thank u, next című számában megénekelte, hogy azt hitte, hogy Seannal éli majd le az életét, de nem passzoltak egymáshoz. Lehet, hogy mégis?
Forrás: Glamouronline