Agárdi Szilvia elmondta, milyen esküvőt tervez
2023-02-07  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Szombaton véget ért a Duna Csináljuk a Fesztivált! című show-műsora, amelyet Agárdi Szilvia nyert az Úgy szeretném meghálálni című ikonikus slágerrel.

– Nagyon hálás vagyok minden stábtagnak, amiért tekintettel voltak a helyzetemre, és figyeltek rám, mindenre hagytak időt, és nyugodt légkört biztosítottak számomra – mondta a Blikknek Szilvi.

Tudtam, hogy erős a dalom, de volt bennem azért egy kis félsz, hiszen elismert kollégákkal együtt versenyeztem. Nehéz volt úgy előadnom, hogy éreztem, körülöttem mindenki sír és én nem hatódhatok meg. Közben a szüleimre gondoltam, és nekik énekeltem. Szerettem volna megköszönni nekik azt, hogy sokkal többet tettek értem, segítettek, mint egy látó gyermek szülei. Nemcsak anyukámnak, de édesapámnak is szólt a hálám.

A látássérült énekesnő először fel sem fogta, hogy ő lett a show nyertese, de nagyon boldog volt, hogy ő is megízlelhette a győzelem ízét. Azóta pedig még nagyobb lendülettel tervezgeti karrierje jövőjét.

– Tavasszal kezdődik nekem a koncertszezon, addig készülünk új videóklippel és lemezzel is. Mellette aktívan csinálom a közösségi oldalaimra a tartalmakat, szervezem az együttműködéseket és civil munkát is végzek, mert fontosnak tartom, hogy több lábon álljak, így érzem magam biztonságban. Otthonról végzem a munkát és elég rugalmasan tudom alakítani a teendőket, úgyhogy jól be tudom osztani az időmet.

Szilvinek most egy újabb tennivalója akadt, elkezdheti szervezni esküvőjét, ami hatalmas boldogsággal tölti el. Párja, Gergő ugyanis egy év után megkérte a kezét. A lánykérésről készült fotó ide kattintva tekinthető meg.

– Valahol éreztem, hogy az a nap kicsit más, mint lenni szokott, de nem gondoltam arra, hogy ez a terve. Arra számítottam, hogy egyszer csak sor fog erre kerülni, mert nagyon biztosak vagyunk egymásban. Végül lovaglás közben tette fel a nagy kérdést, és én a nagy meglepődés után természetesen igent mondtam. Bár nem volt rajtam magas sarkú cipő és szép ruha, így volt tökéletes a pillanat a természetben – mondta az újdonsült menyasszony, aki már el is kezdte tervezgetni a nagy napot.

Még nem élünk együtt, csak az esküvő után szeretnénk összeköltözni, viszont most inkább a menyegző szervezésére koncentrálunk. Nem akarunk sokáig várni vele, ha sikerül összehozni, megtartjuk idén. Én abban hiszek, hogy a kevesebb néha több, és ennek jegyében képzeljük el a nagy napot is. Meghitt, bensőséges, hangulatos ceremóniát szeretnénk azokkal, akik igazán fontosak számunkra.