A magánéletéről vallott Gáspár Laci
2018-11-02  /  Szerző:   /   Szerelem Gáspár Laci már harmadik éve mentorkodik az X-Faktorban, amit egyre jobban élvez. Nem csak a munkája, de a magénélete is sínen van, immár hetedik éve élnek boldog házasságban feleségével, Nikivel.



Laci nagyon megszerette az X-Faktorban betöltött szerepét, hiszen sohasem unalmas, a műsorban folyamatos pörgés van. Szerinte az évek alatt sok mindenben változott a hozzáállása. „Azt vettem észre magamon, hogy egyre türelmesebb vagyok. A mostani évad részeit látva, néha még meg is lepődök magunkon, milyen higgadtan fogadtuk a kemény szavakat, avagy a századik olyan produkciót, amit eléggé nehéz ülve végighallgatni” – vallotta be a Telenovella magazinnak.



Az énekes azt is elmondta, hogy könnyen túllép a bántó szavakon, és egyáltalán nem marad benne semmi negativitás. A sok munka mellett pedig a testedzés segít abban, hogy levezesse a feszültséget.

Emellett boldog kapcsolatban él Nikivel, immár 7 éve. „Egészen hihetetlen, ami köztünk van. A mai világban sokan nem is hinnék, hogy létezik ilyen, mindent elsöprő szerelem.” Az énekesnek két gyermeke van az előző házasságából, akiket Niki ugyanúgy szeret, mint saját fiukat, Noelkát. Az énekes azt is elmondta, hogy a felesége mindig is úgy kezelte gyerekeit, mintha az övéi lennének: „Néha eszembe jut, hogy amikor Lackó ennyi idős volt, ugyanolyan szeretettel fordult felé, mint ahogy most Noelkához. Ez is hozzáad ahhoz, hogy még jobban megőrüljek Nikiért.”



 

Forrás: Blikk