3 recept az év utolsó napjára, amitől garantáltan szerencsés és szerelemben gazdag új éved lesz
2017-12-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Ajánló Az újévi népszokások igen pontos utasításokat adnak, legalábbis azt illetően, hogy mit és mit nem tanácsos az év első napján enni. Ha ezt a három ételt választod, garantáltan nem nem lősz mellé!



Amit a legtöbben betartunk, az a lencsézés, bár nem feltétlenül a babonától való félelem miatt, inkább már hozzászoktunk, hogy ilyenkor ez dukál, mint karácsonykor a halászlé. Azt viszont már kevesebben veszik számba, hogy szilveszter másnapján óva intenek minket a baromfihústól, mert „elkaparja” a szerencsénket. Sokkal jobban járunk viszont, ha malac kerül a tányérra, hiszen ő kitúrja nekünk a jóságot.

A legjobb, ha előző nap beízesítjük, megkenjük a húst, és feltekerve érleljük a hűtőben, amíg mi a tűzijátékot durrogtatjuk, következő nap pedig csak annyi dolgunk van, hogy betoljuk a sütőbe. A ráadás az, hogy nemcsak frissen sülve, de hidegen, vékonyra szeletelve is isteni!

Receptajánlatunkat IDE KATTINTVA olvashatod el!



Ha már megalapoztuk a jövő évi szerencsénket, akkor gondoskodjunk az anyagiakról is, főzzünk lencsét nagy fazékkal! Mindenki kedvence , a főzelékek királynője, a lencsefőzelék! Füstölt tarja és oldalas, sok-sok hagyma és babérlevél, megannyi finomság, ami benne van. Ha már unjuk a hagyományos lencsefőzeléket, akkor egy keleties hangulatú változat egy kiváló alternatíva lehet.

A főzelékek esetében legtöbbször rántást használunk és ezt sokszor zsírral készítjük, ami igencsak elnehezíti az ételt. Emiatt ha tehetjük, inkább a „természetes” utat válasszuk, azaz magával a zöldséggel sűrítsük vissza, esetleg kevés főtt burgonya pürésítésével varázsoljuk tömörebbé a főzeléket. A másik verzió, hogy egy-két evőkanál kukoricakeményítőt hívunk segítségül, és ezzel érjük el a kívánt állagot.

Ha feltétre is gondolunk, ideje elfelejteni a húst alig látott ipari virslit és a nehéz pörkölteket! A fasírtot sem kell feltétlenül zsemlemorzsában meghempergetni és bő olajban kisütni, elég a megformázott gombócokat sütőben aranybarnára pirítani. Kísérletezhetünk új fűszerezéssel is: a keleti ízvilágú vöröslencse főzelékhez készíts egy citromos húsgolyót, amely tökéletesen harmonizált az étellel. De nem muszáj a húshoz sem ragaszkodni, a pirított olajos magvak is jól illenek a legtöbb zöldséghez, ha pedig meg is fűszerezzük a pirítás során, maga a tökély.

Receptajánlatunkat IDE KATTINTVA olvashatod el!



Váratlan vendégek érkeznek szilveszterkor vagy az új év első napján? Hirtelen kell összedobni valamit? Itt van a tökéletes recept, ami még gyorsabban elkészül, ha kiskuktákat fogadunk magunk mellé! Az a nagyszerű benne, hogy általában mindig minden van otthon hozzá, sőt ízesíteni bármivel lehet. Az alaptésztába keverhetünk szárított gyümölcsöket, csokipasztillát, de süthetünk bele levendulát is. Érdemes elmenteni a receptet, mert megfelelően tárolva – dobozban, lezárva – több napig megőrzi az állagát és ugyanolyan finom, mintha nemrég vettük volna ki a sütőből.

Receptajánlatunkat IDE KATTINTVA olvashatod el!