Titokban megnősült L.L. Junior
2019-01-15  /  Szerző:   /   Párkapcsolat L.L. Junior (38) és szerelme, Körtvélyessy Kinga (35) mesébe illő ceremónián mondta ki a boldogító igent. Az ifjú házaspár a Blikknek mesélt az esküvő részleteiről.



– Egy itteni állampolgár, Gustavo segített mindent leszervezni. Jött értünk az L.L. Junior rendszámú autó, majd elvitt minket egy helikopterhez, azzal mentünk át egy szigetre. Két spanyol tanúnk volt, a szertartást is egy helyi férfi tartotta. Fantasztikus zenekar volt, meseszerű volt az egész – idézte fel a történteket Junior, akitől felesége vette át a szót.

– Mindig azt képzeltem, hogy zokogni fogok az esküvőmön, de nem így lett. Annyira koncentráltunk, hogy igazán csak később fogtuk fel, mi is történt velünk – mondta nevetve Kinga. – Két órán át fotóztak minket. A fátylam kiszakadt az egyik korallon, de ez sem zavart. A ruhámat itthonról vittem ki, szerelem volt első látásra. Az egyedi tervezésű ruha csak erre az alkalomra készült, megvettem, hogy bármikor kivehessem a szekrényből, és visszaidézzem ezt a csodás emléket. A készülődés nem volt egyszerű, kint kellett fodrászt és sminkest keresnem.

Bár Juniorék régóta jegyben járnak, négy hónapja döntötték el, összekötik az életüket.



– Nagyon hosszú és nehéz út vezetett idáig. Voltak hullámvölgyek, nehéz pillanatok, sőt, olyan időszak is, amikor azt hittük, örökre vége van mindennek köztünk. Bebizonyítottuk magunknak és mindenkinek, hogy ez nem egy múló szerelem vagy futó kaland. A mi történetünk a tanúbizonysága annak, hogy ha két ember szereti egymást, bármire képesek egymásért – folytatta elérzékenyülve Kinga.

A pár senkit nem avatott be a tervükbe, még a barátaikat és családjukat sem.

– Évente legalább negyven-ötven esküvőn lépek fel. Mindig azt láttam, hogy a pár nem tudja igazán megélni a pillanatot, mert a vendégekkel vannak elfoglalva vagy azzal, hogy éppen mit kell megoldani – mondta Junior. – Bár sokat gondolkoztam, milyen legyen a nagy nap, és tervben is volt, hogy egy hatalmas, több száz fős lagzink lesz, végül úgy döntöttünk, ez csak kettőnkre tartozik. Szakítottunk a roma tradíciókkal is, és tényleg csak egymásra koncentráltunk.

Még a szüleik sem tudták, hogy nem csupán vakációzni mennek Dominikára.



– Remélem, senkiben nem marad tüske emiatt. Gondolom, apunak furcsa lesz, hogy nem ő kísérhetett az oltár elé, de bízom benne, ha hazamegyünk, velünk örülnek majd – mondta Kinga. – Kamaszként nem voltam lázadó, sosem csináltam olyat, ami nem megszokott, de úgy éreztem, egy pici titkolózás belefér.

Nemcsak a ceremónia volt különleges, de a gyűrűk története is.



– Apu és anyu régi gyűrűjét olvasztattam be, abból készült az enyém, Kingának pedig olyat készíttettünk, ami passzol hozzá. Nagyon szép ékszerek lettek – mesélte Junior.

Forrás: Blikk