Suzy kemény dolgokat mondott a szakításukról
2019-10-06  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Vége! Suzy, azaz Királyvári Zsuzsanna (33) eltökélte: nincs visszaút a férjének. Az énekesnő új életet kezdett és nyitott egy új szerelemre.

Suzy

Jollyval, Tarcsi Zoltánnal (40) a válókeresetet még nem adták be, így hivatalosan még mindig férj és feleség a mulatós műfaj egykori álompárja, ám Suzy lelkében végre pont került az ügy végére. Ma már a férjével közös fellépéseken is képes Jolly fiatal kedvesére mosolyogni.

– Nagyon nehéz volt lezárni ezt a 13 évet, elengedni, tudomásul venni, hogy már soha nem leszünk egy család. Fél évvel ezelőtt, amikor Jolly elköltözött, padlóra kerültem, csak a szüleimnek, a testvéremnek és pár barátomnak köszönhettem, hogy egyáltalán túléltem. Éjszakákat sírtam át, de ők tartották bennem a lelket – meséli Suzy, aki nem engedhette meg magának, hogy összeomoljon.

Suzy

– Nekem ott volt Zsuzsika, aki előtt tartani kellett magam. De iszonyú nehéz volt Jollyval színpadra állni, mintha mi sem történt volna. Ma már ez tökéletesen megy, egyetlen közös koncert sem marad el, és ehhez a második hatalmas csalódás kellett, a végső pofon az élettől, ami végül a megújuláshoz vezetett – céloz arra az énekesnő, amikor másfél hónapja boldogan fogadta vissza bocsánatért esedező férjét.

– Igen, elhittem neki, hogy engem szeret, és a családot választja, de hamar kiderült, hogy jóvátehetetlenül elromlott minden. Amikor 100 szál vörös rózsával Jolly visszatért hozzánk, még nagyon akartam újrakezdeni, a bennem feszülő fájdalom ellenére. Fellángoltak a régi érzések, de ez inkább a szép múlthoz, ahhoz a férfihoz való ragaszkodás volt, akit egykor megismertem. Egyikünk sem kezelte jól ezt az újrakezdést. A második csalódástól még jobban padlóra kerültem, de most már tudom, ez a pofon kellett ahhoz, hogy lezárjam a múltat és belássam: végleg vége! – vallotta be Suzy, aki már a saját jövőjével foglalkozik. Noha minden közös fellépésen ott lesz, amíg Jolly és a közönség ezt szeretné, de megvalósítja régi álmát is, egy különleges üzlet nyitásával.

– Civil foglalkozást is szeretnék, éppen ezt valósítottam meg, a szüleim segítettek egy új élet elkezdéshez. Nemsokára megnyitjuk a különleges édességboltot, ahol amerikai gofri, kávé, forrócsoki és más nyalánkságok lesznek. Nagyon várom, hogy a pult mögött álljak – mondta örömmel Suzy. Még most sem lépett Jolly helyébe senki az életében, viszont annak már tud örülni, hogy volt párja boldog mással.

Suzy

– Lassan én is nyitott leszek egy új kapcsolatra, de ez még várat magára. Hiszem, hogy rám talál a szerelem, egy olyan férfi, akiben megbízhatok, s biztonságban, megbecsülésben lesz részem a kislányommal együtt az oldalán – tette hozzá az énekesnő.

Suzy

A válófélben lévő szülőknek a legfontosabb, hogy kislányuk, Zsuzsika könnyen átvészelje válságukat. – A kislányunkat leköti az iskola, ő is megszokta, hogy apa nem él velünk. Nem kérdez, nem sír, azt hiszem, lerendezte magában; és nagyon örült, amikor a hetedik születésnapján felköszöntötte Jolly. Igaz, a régi közös családi ünnep már elmaradt, de Suzyka életünk végig tartó kapocs lesz közöttünk – mondta az énekesnő.

Forrás: Blikk