Stohl András őszintén vallott a párkapcsolatáról
2019-10-04  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Az 52 éves műsorvezető jelenleg is felhőtlenül boldog három éve tartó párkapcsolatában a nála 19 évvel fiatalabb Évával.

Stohl Andras

Stohl a legnagyobb lányának, Lucának adott interjújában mesélt jelenlegi kapcsolatáról és élethelyzetéről. Luca azt mondta, ezzel az interjúval lehetősége nyílt olyan intim kérdéseket is feltenni, amelyekre a hétköznapokban nem kerül sor.

Lánya szerint a színész sokkal jobban néz ki, mint mondjuk két éve, és az öregedés okozta stressz is kevésbé látszik rajta. A színész ezt azzal magyarázta, hogy a párja jóval fiatalabb nála, és nagyon odafigyel rá.

Stohl Andras

Bár a színész mind a négy gyerekéért odáig van, most örül, hogy csak ketten vannak a szerelmével. „Az előző kapcsolataimban mindig ott volt a két-két gyerek, akik elvitték az anyukáik figyelmét, teljesen normális és érthető módon. Most viszont Vicának csak én vagyok” – fejtette ki a Tények Plusz adásában.

A színésznek az is nagy súlyt vett le a válláról, hogy a jelek szerint az emberek megbocsátották neki a múltban elkövetett hibáit. Azt mondja, soha többé nem akarja ilyen helyzetbe sodorni sem a családját, sem pedig magát. Ehhez hozzátette: szerinte az emberek nem is bocsátanának meg neki még egyszer – írta a hot! magazin.

Forrás: Blikk