Stohl András összeköltözött Kiss Krisztával?
2026-02-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Kiss Kriszta a Stohl Andrással való kapcsolatáról mesélt, többek között arra a kérdésre is válaszolt, hogy tervezik-e már az összeköltözést. A Nagy Ő nyertese korábban félt, hogy a titkos találkozások során nehogy lebukjanak, de már felszabadultan tervezi a jövőt, a médiaszerepléseket is élvezi.

– Nem került szóba összeköltözés, külön lakunk. Tudni kell rólam is, hogy én nagyon ragaszkodom dolgokhoz, a megszokott életemhez, tárgyakhoz, lakáshoz. Még nem fésültük össze az életünket, hogy ez megtörténik-e, vagy mikor történik, azt nem tudom megmondani. Egyelőre azt élvezzük, hogy most már akkor elmehetünk együtt is bárhová, mert hogy eddig ez sem volt – nyilatkozta Kiss Kriszta.

Stohl András felidézte a húszas éveit, és kíméletlen őszinteséggel vallott arról, miért tartja ma már „borzalmasnak” múltbéli önmagát. A színész-műsorvezető kitért A Nagy Ő-re is, ahol végül nem az egykori felnőttfilmes színésznőt, Kiara Lordot választotta. Stohl elárulta: biztos benne, hogy a párkereső reality másik dobogósával nem maradtak volna sokáig együtt.

– Úgy tudom megfogalmazni, hogy a négy fal közé szorítottuk a találkozót, bár én még azon is aggódtam, hogy nehogy valaki meglásson autóval abban az irányban, ahol András lakik, vagy bármi buktató legyen, mert arra azért igyekeztünk odafigyelni. Volt, hogy már rálegyintett András is, hogy jól van, egy kicsit lazíts, de megoldottuk. Jobb lesz így, az biztos, hogy lehetünk szabadon együtt – tette hozzá A Nagy Ő nyertese a kapcsolatuk korábbi részéről, a titokban szervezett találkozókról.

Kriszta legnagyobb vetélytársáról, Kiara Lordról is elmondta a véleményét, kitérve arra, hogy a pornósztár A Nagy Ő kibeszélőshow-jában folyamatosan támadta őt.

– Nagyon ritkán szólok csúnyát, de akkor sírás a vége, én ezt tudom. Kiara egy nagyon erős csaj, nagyon karakán, belevaló. Lehet, hogy ő nem sírt volna, de nagyon nagy lavina indult volna el. Én pedig ebbe nem akarok belemenni. Üzent is nekem a Tényeken keresztül Kiara, hogy citromba haraptam, meg nem tudom, de nem fogok erre válaszolni. Ne indítsunk el lavinát – magyarázta.

– Amikor kijöttünk a villából, együtt reggeliztünk, együtt mentünk divatshow-ra, van a telefonomban jó pár esemény, amit együtt örökítettünk meg, mert együtt voltunk, jó a kapcsolatunk. Ezért nem is tudtam kezelni, és hova tenni azt, ami a kibeszélőshow-ban történt, hiszen vége van, ez az eredmény nem fog megváltozni. Volt egy jó kapcsolatunk, ezen most miért kellett változtatni? De megváltozott – fogalmazott.