Singh Viki vallomása az életéről
2025-02-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Singh Viki évekkel a szakítása után is szingli, korábban azt mondta, nem a legegyszerűbb célpont a férfiak számára, hiszen a határozottsága és kisugárzása sokszor ijesztő az érdeklődők számára. Az énekesnő most bővebben is mesélt arról, hogy már nyitott lenne egy új kapcsolatra, és azt is elárulta, hogyan ismerkedik.

Az énekesnő új életet kezdett a vidéki házban, magának csinosította ki. Elárulta, hogy nehéz az ismerkedés, de a Tinderen próbálkozik.

Korábban túlvállalta magát, most pedig szorongásban él a túl sok szabadideje miatt.

Néhány hónapja rántotta le a leplet az örömhírről Singh Viki, hogy 38 évesen révbe ért az élete és végre rábukkant álmai otthonára. Az énekesnő vidéken vásárolt házat magának, amit saját kézzel kezdett el kicsinosítgatni: festőhengert ragadott a szobák kipingálásához. A szakítása után nem titkolt vágya volt, hogy új életet kezdjen, ami sikerült is neki, erre pedig rendkívül büszke, ráadásul örökbe fogadott egy Golden retrievert is.

Azonban mint kiderült, mégsem teljesen elégedett az életével, nincs jó passzban.

– Maradjunk annyiban, sok minden miatt van így. Egyrészről túlvállaltam magam, feszített próbák, előadások, koncertek. Közben vettem egyedül egy házat az isten háta mögött, amit teljes egészében nekem kellett felújítanom. És ugyan ezek mind-mind szuper dolgok, hálával tartozom értük, de ha az ember egy kicsit mögé néz, máris látja az árnyoldalait. Például, hogy mi, énekesek napról napra élünk. Addig ütjük a vasat, amíg lehet. Ezért is van az, hogy bár most a január tök üres, végre lenne időm pihenni, kikapcsolódni, nem tudok, mert azon aggódom, mi lesz a következő feladatom, munkám. Nézegetem a kollégáim közösségi oldalát, vajon ők is otthon ülnek-e, vagy csak én nem kellek. Ez butaság, pontosan tudom! Minden év elején ez van, ez a szakma velejárója. Mégis rám tör a pánik. Szorongok emiatt. Tehát egyik végletből a másikba estem. Az sem jó, ha nincs szabadidőm, és az sem, ha túl sok jut belőle – tett őszinte vallomást a jelenlegi lelkiállapotáról, kiemelve:

Nem így tervezte

Illetve itt van még a házdolog. Lett egy sajátom, korábban mégsem arról álmodoztam, hogy közel negyvenévesen egyedül élek majd...

– ismerte be.

Viki cseppet sem bánja, hogy vidékre költözött, de úgy gondolja, nem mindig van rá jó hatással, hogy a barátaitól, szeretteitől és a nyüzsgéstől távolabb él. Jelenlegi házától körülbelül egyórás távra van Budapest, így rendesen át kell gondolnia, hogy elinduljon-e valahova, vagy sem, hiszen a legközelebbi bolt is 30 kilométerre van.

– Úgy fogom fel, mint egy tanulási folyamatot. Plusz próbálok jól bánni az időmmel. Ha már egyszer kimozdulok, akkor igyekszem több programot leszervezni. Tegnap is fel kellett utaznom a fővárosba, mert este előadásom volt az Orfeumban, de akkor már beiktattam egy baráti találkozót, illetve egy randit is. Mondjuk, az utóbbi elmaradt. Vagyis lemondtam, és még le is tiltottam a fiút… Na ha valamire büszke vagyok, az az, hogy már nem elégszem meg akárkivel, nem engedem, hogy rosszul bánjanak velem. Ha valaki nem elég tisztelettudó, nem egy úriember, akkor sarkon fordulok. Mindenáron nem akarok magam mellé egy társat – tálalt ki a 38 éves előadó.

Nincs könnyű dolga az ismerkedésben, így már azt is nagy dolognak tartja, hogy újra belevágott.

– Már csak amiatt sem, hogy egyedül a Tinderen tudok. A barátnőim már mind férjhez mentek, gyerekük van, nem olyan közegben mozognak, hogy csak úgy be tudjanak mutatni egy-egy szingli ismerősüknek. Szórakozni nem járok – már csak azért sem, mert én akkor dolgozom, amikor mások szórakoznak –, meg hát sokat is vagyok otthon. Marad a társkereső applikáció. Most még időm is van rá. Viccen kívül, ha már uborkaszezon van, próbálok minél többet magammal foglalkozni. Eljárok edzeni, figyelek arra, mit mikor eszem, ellentétben a decemberi időszakkal, amikor chipsen és csokin éltem. Önfejlesztő könyveket olvasok, és próbálom összekapni magam. Tényleg igyekszem! De megleszek, ez nem kérdés, szóval senki se aggódjon értem!