Shane Tusup rajong kislányáért
Alig több mint egy éve született meg Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé kislánya, a kis Aurora azonban máris alaposan az ujjai köré csavarta az edző-üzletembert.
„Még mindig emlékszem az első pillanatra, amikor a karjaimban tartottalak. Nem találtam szavakat, csak ültem ott, és néztelek, teljesen elvarázsolva. Abban a pillanatban apává váltam és ezzel együtt valami emberfeletti erő szállt meg: a vágy, hogy megvédjelek, és a világ végére is elmenjek, hogy mindent megadjak neked. Azóta, minden egyes nap van egy pillanat, amikor rád nézek, és ugyanaz az érzés visszatér. Te vagy a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem, és annyira büszke vagyok arra, hogy az apukád lehetek” – kezdte megható posztjában Shane Tusup, aki egy gyerekkori képet is megosztott magáról, amelyen az édesapjával látható.
Az üzletember ezután arra is kitért, hogy csakúgy, mint neki az édesapja, ő is szeretne a kislányának minden fontos pillanatában részt venni és szuperhősként támogatni mindenben.
Az Európa-bajnok Jackl Vivien a Honvédban már többnyire Hutkai Dániel irányításával készül, Shane Tusuppal csak „mutatóban” edz. Megnéztük, valójában mi a helyzet.
„Most este, miután elaludtál, amikor a világ elcsendesedik, a gondolataim millió felé elkalandoznak és azon gondolkodom, mi mindent kell majd tennem, hogy minden egyes nap a szuperhősöd lehessek… és ekkor jövök rá, mennyi mindent is tett értem az én apukám, hogy minden nap az én szuperhősöm legyen. Soha nem fogom tudni eléggé megköszönni neki, hogy a legjobb példakép volt, amit egy fiú csak kívánhat. És köszönöm, Apa, hogy még mindig a szuperhősöm vagy minden egyes nap. Ez a nap most érted is van, szeretlek, és hálás vagyok mindenért. Édes kis hercegnőm, te igazán különlegessé számomra ezt a napot. Én vagyok a legboldogabb apuka ezen a földön. Nagyon szeretlek” – üzente a kis Aurorának, aki nemrég töltötte be az első életévét, de már saját közösségi profillal rendelkezik.