Rippel Feri szakított a párjával
Kilenc hónap után szakított Rippel Ferenc (47) és kedvese, Viktória (22), pedig augusztus végén a pár még arról beszélt boldogan, hogy remélik, néhány éven belül szülők lesznek. A Blikk úgy tudja, nem volt harmadik fél, sem veszekedés: a távolságot nem tudta leküzdeni a szerelmük.– Engem minden – a kisfiam, a Rippel Akadémia és növendékei, azaz a munkám – a fővároshoz köt, miközben Viki Szegeden dolgozik. Túl nagy volt a távolság, hogy a mindennapjainkat együtt élhessük meg. Ingázni kellett, hogy lássuk egymást, emellett hét végén vannak a fellépéseim is országszerte – mondta az artista.
– Nem volt veszekedés, harmadik fél, semmi probléma. Egyszerűen beláttuk: a távszerelem nem működik, túl nagy volt az idő- és a térbeli távolság. Közösen egyeztünk meg abban alig néhány hete, hogy külön utat járunk. Szép időszakunk volt együtt, barátokként váltunk el. Senkinek nem beszéltem a szakításról és nem is akarok többé – mondta Rippel Feri, aki februárban, a Story Gálán mutatta be kedvesét. Ráadásul úgy vitte el a nagyszabású eseményre, hogy mindössze egy nappal előtte ismerte meg: a Facebookon vették fel egymással a kapcsolatot. Ennek ellenére mégis tökéletes pár voltak kilenc hónapig, hiszen kedvese partner volt az egészséges életmód iránti elkötelezettségében és a sport iránti szenvedélyében is.
Sőt, korábban azt tervezték, hogy Feri Cél a 100 év című könyve bemutatójára is együtt mennek majd el. Csakhogy – ahogy a közös élet terve – ez is füstbe ment.
– Viki partner volt mindenben, de a könyvem megjelenését már nem egy párként élhetjük meg – ismerte el az artistaművész, aki nem szomorkodik, egyelőre szingliként is boldogan éli az életét.
Forrás: Blikk