Palácsik Lilla és férje családbővítésen gondolkodnak
2019-08-20  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Palácsik Lilla és Visváder Tamás több mint egy évvel ezelőtt házasodtak össze, most pedig úgy döntöttek, családbővítésre adják a fejüket.

Palacsik Lilla

A Sziget fesztiválon kapta el a Ripost a szerelmes párt, akik elárulták: bár június elején egy félreérthető fotó miatt még csak pletyka volt, hogy gyereket várnak, ám mára már biztos az elhatározásuk: jövőre szeretnének egy közös kisbabát.

„Családot tervezünk jövőre. Ha Isten is úgy akarja, jövőre szülők leszünk" – mondta a Ripostnak Palácsik Lilla, majd folytatta: „Egyet biztosan szeretnék, aztán lehet, hogy kettő lesz. Talán a három már sok lenne nekünk, de ki tudja, mit hoz a jövő, nem igaz?”.

Palacsik Lilla

Egyébként a gyereknevelésben már ki is próbálhatták magukat, amikor vigyáztak barátjuk egyéves kislányára. A sztárpár továbbá azt is elárulta, hogy ezek után nagyon tartanak az első évtől, de ennek ellenére is várják már gyermekük érkezését. Tamás elárulta: elsőként egy kisfiúnak örülnének a legjobban, akinek a nevét is tudják már.

„Először mindenképpen kisfiút szeretnénk, igazából már gondolkoztunk a névválasztáson is. Számunkra fontos a vallás, a keresztény szemlélet, ezért arra jutottunk, hogy mindenféleképpen bibliai eredetűt szeretnénk. Újjászületés Isten szeme előtt, ezt jelenti az a név, amit kiválasztottunk, de most már többet nem árulok el” – mondta sejtelmesen Visváder Tamás.

Forrás: Blikk