Összeházasodtak a Madách Színház sztárjai
2026-09-23  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

A Madách Színház egyik Evitája, Gadó Anita és kedvese, Cseh Dávid Péter több kiemelkedő színházi produkcióban is együtt játszanak, elsősorban a Madách Színház színpadán láthatja őket a közönség. A két színész már hosszú ideje ismeri egymást, viszont az utóbbi években szövődött szerelem a kapcsolatukból. Most kiderült, hogy egybe is keltek.

A két színész, Gadó Anita és Cseh Dávid Péter a színházban ismerte meg egymást és azóta az életben, valamint olykor a színpadon is egy párt alkotnak. A színészpárost ismeretségük majdhogynem egész életükben elkísérte, de csak később, pár éve találtak egymásra, amely igazi lassú románcként kitartó szerelemmé mélyült. Gyakran dolgoznak együtt, mindketten játszanak a Madách Színház nagyszabású produkciójában, A nyomorultakban, illetve rendszeres fellépői a Kocsák Tibor és Miklós Tibor nevéhez fűződő Musical Klub esteknek, ahol híres duetteket - például az Abigélből a "Két szív" vagy a Rentből a "Másik napon" című dalt - éneklik együtt.

A szerelmesek tudatosan kerülik, hogy hazavigyék a szakmai feszültségeket vagy instruálják egymást, az énektechnikai kérdésekben viszont támaszkodnak a másikra. A Madách Színház szeptember 18-án mutatta be Anita főszereplésével a legújabb musicaljét, az Evitát, melyben a 28 éves színésznő hatalmas sikert aratott Eva Perón szerepében. A premierelőadásra természetesen a párja - aki a Jézus Krisztus Szupersztárban Jézus szerepében volt látható - is elkísérte.

Mint kiderült, Dávid már a férje is egyben. A két színész ugyanis lerántotta a leplet arról, hogy összeházasodtak. Először osztottak meg augusztus elsejéről szerelmes, esküvői fotókat a közösségi oldalukra, melyeken csak úgy ragyog a boldogságtól a gyönyörű menyasszony és a sármos vőlegény