Orrplasztika a legmodernebb körülmények között
A plasztikai sebész kiválasztása nem egy egyszerű feladat. Tehát, amikor meghozzuk a döntést, hogy szeretnénk egy korrigáló műtétet elvégeztetni, akkor ne csak az árak alapján döntsünk. Dr Kárász Tamás komoly szaktekintélynek számít ezen a területen, mindezt alátámasztja a két évtizedes tapasztalat és a több ezer sikeresen elvégzett beavatkozás.
Azt is érdemes végig gondolni, hogy egy ilyen eljárás eredménye egy életre szól, ezért nagyon fontos, hogy valaki olyannak kell elvégeznie, aki kellő tapasztalattal és természetesen a szükséges szakképesítésekkel is rendelkezik. Nagyon fontos, hogy a páciensnek biztonságban kell éreznie magát az orvos mellett. Ezért mindenekelőtt egy időpontegyeztetés révén történő konzultációra van szükség. Ez alapján már eldöntheti az illető, hogy szeretne-e megállapodni az adott orvosnál, vagy inkább egy másik szakembernek szavazna bizalmat. Ne feledkezzünk meg az addigi páciensek véleményéről sem. Még jobb, ha esetleg az egyik ismerősünknek már van tapasztalata az adott személlyel.
Dr Kárász Tamás portfóliójában számos elégedett páciens szerepel. Kiemelkedő tudással, kitűnő eredményű fül-orr-gége szakvizsgával és plasztikai szakvizsgával rendelkezik. Természetesen ilyenkor a műtő felszereltsége is rengeteget számít. Ebben az esetben elmondható, hogy jelenleg ez számít legjobban felszereltnek Magyarországon. Mivel ez a szakág is folyamatosan fejlődik, ezért a pácienseknek kétsége sem lehet afelől, hogy az eljárás során a legmodernebb beavatkozási technikák kerülnek alkalmazásra.
Orrplasztika szakszerű keretek között
Már esett szó arról, hogy a műtétet konzultáció előzi meg, amely során a beavatkozást végző orvos meghatározza, hogy nyitott vagy zárt eljárásra van szükség. A zárt eljárás során az orr belsejében ejt metszéseket a sebész az orrnyiláson keresztül. A nyílt orrplasztika 3-4 mm külső metszéssel történik, ami azt jelenti, hogy ez esetben csupán egy minimális metszéssel kell számolnia a páciensnek. Talán laikusként a zárt orrplasztika szimpatikusabb választásnak tűnhet, viszont egy korrekt szakembernek részletesen el kell magyaráznia mindkét beavatkozás menetét. A zárt műtét esetében az orvos gyakorlatilag vakon dolgozik, ami sok esetben nem teszi lehetővé a kellő precizitást. Nem véletlenül dolgoznak a világ vezető orrspecialistái a nyílt technikával, a legjobb eredmény elérése érdekében. Ugyanakkor kisebb korrekciók esetében a zárt beavatkozás is megfelelő döntés lehet.
A műtétre altatásban kerül sor a legjobb feltételek megteremtése érdekében. Így a sebész zavartalanul képes az eljárás menetére fókuszálni. Az adott esett bonyolultságától függően az időtartama fél órától 3 és fél óráig terjedhet.
Sok kérdés merül fel a páciensekben a gyógyulási fázis kapcsán is. Mit szabad és mit nem szabad ilyenkor, amíg friss az operáció. Tudni kell például, hogy egy héten keresztül az orrfújást el kell felejteni. Ez idő alatt a páciens leginkább a száján kap levegőt. A gyógyulási idő eltérő lehet, de általánosságban elmondható, hogy 7-12 nap elteltével külső szemmel már nem látható a beavatkozás nyoma.