Mi lett Stohl András exfeleségével a válás után?
2025-11-13  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Közel 10 év együttlét után elvált Stohl András és a 19 évvel fiatalabb felesége, Vica. A közleményükben nyáron árulták el, hogy hosszú idő volt, mire eljutottak odáig, hogy egyetértésben mondják ki: vége a kapcsolatuknak. Azóta hivatalosan is kimondták a válást, ami az ismerősök szerint nagyon megviseli az egykori feleséget. Vica belefogyott a szakításba.

Idén nyáron érkezett a megdöbbentő hír, miszerint közel tíz év együttlét és öt év házasság után válik Stohl András és a felesége, Stohl Vica. Egy bennfentes később úgy nyilatkozott a szakításukról, hogy a színész és a 19 évvel fiatalabb neje egyszerűen eltávolodtak egymástól, s hiába küzdöttek, harcoltak, hogy megmentsék a házasságukat, nem volt visszaút. Hozzátette: nem harmadik fél miatt mentek szét. A műsorvezetőnek pár évtizeden belül a harmadik komoly kapcsolata ment tönkre, de fontosnak tartotta leszögezni, hogy továbbra is egyetértésben, szeretetben nevelik a közös kislányukat, Stohl Bella Juliannát.

Belefogyott a válásba

Az édesanya a közösségi oldalairól már törölte a közös fotókat, valamint megváltoztatta a nevét a leánykorira, azaz Kócsi Vicára. Stohl egykori párját nagyon megviseli a szakítás, ami az ismerőseiknek is szembetűnő.

– Sosem voltak rajta plusz kilók, de most hirtelen lefogyott, az arca lesoványodott. Nem csoda, hiszen amióta nem látjuk Bandit itt, a ház körül, azóta minden teher rá hárul. A családban nagy változás volt ősztől, most ment óvodába a kislányuk. Ez is egy új életszakasz náluk, ami pont akkor kezdődött, amikor az apuka már nincs mellettük. Vica viszi reggelente az óvodába, majd ő is megy érte. Úgy tudjuk, ő vezeti egyedül a háztartást is. Kertészük talán van, de minden mást a fiatal édesanya csinál. Sokan beszélik is errefelé: mi lesz ezzel a nagy házzal? Ha ők jogilag is elválnak, akkor sem biztos, hogy eladják. Talán a színész majd visszaköltözik egyedül vagy egy újabb nővel – mondta egy szentendrei ismerősük a Kiskegyednek.

Eldőlt a ház sorsa

Mint azt lapunk megírta, Stohl Andrásé maradt a családi ház, miután hivatalosan is kimondták a pár válását. A kertes házat a színész építette pár évvel ezelőtt, és továbbra is ott tölti majd a mindennapjait. Azt egyelőre nem tudni, Vica nyitott-e egy új kapcsolatra, de annyi biztos, hogy jelenleg rengeteg elfoglaltsága van a gyermeknevelés mellett: pszichológiát hallat a Károli Gáspár Egyetemen, ahol család- és párterapeutaként szeretne képesítést szerezni, valamint „flair bartending” versenyekre is készül.