Majka és Dundika elárulták, milyen hatással volt családjukra a karanténidőszak
2020-06-16  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Tartottak tőle, mit hoz ki belőlük az összezártság, de Dundika (36) és Majka (40) állta a sarat! Sőt végre annyi idejük jutott egymásra és a gyerekekre, mint soha, és míg sokak viszonyát kikezdte a hosszú hetekig tartó karantén, ők a legnagyobb boldogságban készülnek közelgő esküvőjükre.

– Kimondatlanul, de mindketten féltünk tőle, hogy milyen hatással lesz ránk ez az időszak, mert ilyen még sosem volt. Mindig is azt mondtuk, a hosszú kapcsolatunk titka, hogy nem lógunk egymás nyakán, Peti mindig jön-megy, intézi a dolgait, most pedig megkaptuk egymást nulla-huszonnégybe. Volt némi aggodalom, de most már mondhatom, az egész családnak jót tett ez az extra együtt töltött idő. A gyerekekre is jó hatással volt, nagyon élvezték, hogy ilyen sokat lehetünk együtt négyesben – nyilatkozta a Blikknek Hajnalka.

 

Szerinte a családi harmónia fenntartásában nagy szerepe volt ebben a szép kertnek és a külön szobáknak.

– Fontos volt, hogy mindenkinek volt egy saját kis tere elvonulni, ha arra volt szüksége, és a hűtőre kiragasztott napirend is életmentő volt, amit Peti talált ki. Mindenkinek megvolt a dolga, mikor mit csinál, és abból nem engedtem, hogy a gyerekek időben kerüljenek ágyba, így nekünk is jutott idő kettesben. Lett egy kis szaunánk, amit jól ki tudtunk most használni. Nap végén beültünk Petivel, s nagyokat beszélgettünk – árulta el a Blikknek az egykori modell.

Hajnalka megsúgta, szerinte párjának is jót tett a kényszerpihenő, végre ki tudta pihenni magát.

– Nekem azt szokták mondani, hogy meg se kottyanna egy házi őrizet, de Peti nem az a fajta, aki sokáig a fenekén tud maradni. Muszáj mindig csinálnia valamit, az elmúlt hónapokban például megtanult gitározni, de jó, hogy semmin nem kellett kattognia, lelassult körülötte minden. Emellett nagyon sokat segített nekem, tanult Marcival, amíg én Olival foglalkoztam, és hál’ istennek, szeret a konyhában is sürgölődni, úgyhogy rengeteget sütött-főzött – mesélte Hajni.

A szokásos amerikai útról idén valószínűleg le kell mondaniuk Majoroséknak a koronavírus-járvány miatt. Mint mondják, külföldi nyaralással nem terveznek, belföldi célpontokat keresgélnek.

– Egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, inkább csak úszunk az árral. Belföldi utazásokat nézegetünk, jó kiránduló helyeket keresünk és táborok is vannak már kilátásban – mesélte Hajnalka.

Forrás: Blikk