Kiss Endinek 53 évesen született 4. kislánya
Igazi rocker fenegyerek, akinek sosem nő be feje lágya – Kiss Endi sosem szépített, ha magáról volt szó, apaként azonban kenyérre kenik őt a lányai.
A közelmúltban született meg a Hooligans dobosának, Kiss Endinek a negyedik kislánya, aki a gyönyörű Alba nevet kapta. A kicsi világra jövetele sokakat meglepett, ugyanis azt sem nagyon lehetett tudni, hogy a zenész ismét apai örömök elé néz.
- Tudatosan nem rakom a kirakatba a magánéletem, és a kicsi születését is azért osztottam meg a nagyvilággal, mert azért ezt egyszer le kell tudni. Alapvetően nagyon meggondolom, hogy mit posztolok a családi életemről vagy a gyerekeimről, ezeket inkább megtartom magamnak – osztotta meg a nézeteit Kiss Endi, aki azt is elárulta, egyáltalán nem tartotta vissza az újabb gyerekvállalástól a kora, hiszen a zenész már 53 éves.
- Lindával, a párommal úgy voltunk vele, hogy Istenre bízzuk a dolgot, aztán be is jelentkezett a kicsi. Persze belegondoltam, hogy amikor Alba érettségizik, ott fogok-e állni a többi szülő között, de erre azért nem parázok rá, hisz vallásos ember vagyok, ezt is Istenre bízom, mi hogyan lesz. Nekem már a három lányommal is teljes volt az életem, azt gondoltam, ám most itt van Alba és így már négy gyermeket kell nevelni, ami bizony anyagi kérdés is. Szóval most azt mondom, itt megállunk, de ugye volt már ilyen korábban is – nevetett Endi, aki kifejezetten örül neki, hogy igazi lányos apuka.
A tetovált, rocker külső ellenére ugyanis a zenész mély tisztelettel adózik a nőknek.
- Tisztában vagyok vele, hogy nagyon nehéz velem élni, hiszen elég öntörvényű vagyok, ezért minden tisztelet Lindának, hogy még kitart mellettem. Amikor kiderült, hogy babánk lesz, a lányaimmal együtt azért imádkoztunk, hogy ő is lány legyen, mert én tipikus lányos apa vagyok, egy kisfiúval szerintem nem is nagyon tudnék mit kezdeni. Nem nézek focit, nem vezetek autót, sőt nem is ismerem a kocsimárkákat, de még a ruháim sem tipikusan férfiasak - fogalmazott a dobos. - Azt kell mondanom, hogy igazi sz.r arc vagyok néha, apának nagyon jó vagyok..
Endi mindennapjai a koncertek és a próbák miatt meglehetősen kiszámíthatatlanok, ám amiben tud, segít párjának a kicsi körüli teendőkben.
- Bírom a gyereksírást, de Albának most leginkább az anyukájára van szüksége. Nincs olyan napirend, hogy mondjuk, mindig én fürdetem, hisz a koncertek miatt nem kiszámítható, mikor érek haza, de ma is átvettem a kicsit reggel, hogy Linda tudjon pihenni. Most ráadásul kevesebbet is tudok otthon lenni, hiszen november végén jelenik meg az új albumunk, a Fekete szivárvány, és készülünk a december 28-i Papp László Aréna-beli koncertünkre is. Leforgattunk három videóklipet is, amiből az első, a Korforgás című dalunkhoz készített, most jelenik meg – sorolta Kiss Endi, aki megsúgta, lányai közül Kiara és Larissza már találkozott a húgukkal, a legidősebb, Bodza azonban csak a napokban látja majd a picit. - A párjaim adták a lányok neveit, de mindegyiket szeretem. Alba neve egyébként tisztaságot, fehéret jelent és spanyol eredetű.