Keresztes Ildikó válása utáni időszakáról mesélt
2019-01-07  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Bár Keresztes Ildikó már jobban van, most D. Tóth Krisztának mesélt az Elviszlek magammal című műsorban nehéz időszakáról.



„A válásom után fél évig konkrétan az életbemaradásért küzdöttem” – mondta Keresztes Ildikó D. Tóth Krisztának.

Mivel közben körülötte folyamatosan zajlottak az események – X-Faktor, színházi munkák és koncertek tömkelege –, nehéz volt észrevenni, mennyire megviselték őt a történtek. Mint ismeretes, Ildikó és férje, az Edda gitárosa, Kicska László útjai 25 év után, 2012-ben külön váltak. Ahogy a mondás tartja, csőstül jött a baj: nem sokkal később elvesztette édesanyja párját, akit apjaként szeretett, imádott kiskutyáját, Fülest, valamint az édesapját is. Régi menedzserétől is el kellett búcsúznia, de zenekart is váltott. Ezeket mind-mind gyászként élte meg.



„A depressziós időszak évekkel ezelőtt történt. Szerencsére egy ideje már kifejezetten jól érzem magam” – mesélte az énekesnő a Borsnak, majd hozzátette:

„megfogadtam, hogy a magánéletemről nem beszélek többet, de ott is történtek változások”.

Ildikó újra ragyog, azt viszont sajnálja, hogy ezeket a döntéseket nem 10 évvel hamarabb hozta meg.

„Most minden tökéletes körülöttem, új zenekar, új menedzser, új barátok. Azt hiszem, én is megújultam.”

Forrás: Blikk