Ismerkedjetek meg a jóga csodálatos világával!
Aki jógázik, életörömre, erőre és bátorságra tesz szert. Az egészség és a hosszú élet legfontosabb pillérei közé tartoznak az ászanák és a pránajámák (testgyakorlatok és légzőgyakorlatok). Ezek jelentése: összekapcsolódni, egyesülni. De többek között a test formálására is tökéletes, hiszen mindenféle egészségügyi gondon segít, mint pl. gerincferdülés, de még akár belső szerveink betegségein is változtathatunk hosszú és kemény munkával, de orvosi beavatkozás nélkül.A jóga eredetileg magát, a szellemi jógát jelentette, ahogy a neve is utal rá: összekapcsolódni a legfelsőbb lénnyel, a tudatalattiddal, melynek célja a testi és a szellemi erők felébresztése. Alapvetően kétféle jógát különböztetünk meg egymástól: a testi és a szellemi jógát.
Több lépcsős folyamatának többek közt az a célja, hogy az emberi elmét ellenség helyett baráttá tegye. „Az emberi elme a legjobb barátja lesz annak, aki legyőzi őt, ám annak, aki nem képes felülkerekedni rajta, a legnagyobb ellenségévé válik."
A jóga mindennapos gyakorlása – művelői szerint – önmagában is hasznos, javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz és az életminőség javulását eredményezi. Akik stresszes életet élnek és sokat idegeskednek, feltétlenül ki kell próbálniuk, hiszen az idegrendszert is javítja.
A jóga végső célja a megvilágosodás, majd a megszabadulás (móksa) elérése, amely által a lélek kikerül a születés és a halál körforgásából (szamszára). A jóga által uralható a test, az elme, továbbá az érzelmek és a vágyak. Fokozatosan vezet el a lét igazi természetének megismeréséhez. A jógi akkor éri el a megvilágosodást, amikor tudata megszűnik és megtapasztalja az egyesülés örömét, de ez már egy sokkal magasabb szint.
Ha nem érdekelnek az ilyen dolgok, akkor is feltétlenül ajánlott, hiszen már csak a gyakorlatok elvégzése is örömforrás, endorfint szabadít fel.
Ha pároddal vagy barátaiddal új sportot kerestek, akkor kukkants bele milyen gyakorlatokat tudtok elvégezni együtt.