Ismerd meg az idei tavasz új trendjeit!
2019-02-24  /  Szerző:   /   Rúzs Akik figyelemmel követik a divat változásait, minden évben kíváncsian várják a New York-i divathetet, ahol eldől, mik lesznek a következő év must-have darabjai, meghatározó színei és stílusa. Mutatjuk is, hogy milyen szettek és fazonok nem hiányozhatnak a ruhatárunkból 2019 tavaszán.

2019 trendi szettjei

Komplett szettünket még sosem volt ilyen könnyű megtervezni. Passzítsuk a táskát a ruhánkhoz, majd aztán a cipőnkhöz. Az új szezonban mindent mindennel összehangolva lehetünk a legtrendibbek. Nagyon nagy divat újra a western stílus, ami főként rojtok formájában jelenik meg a szoknyákon, ruhákon, dzsekiken és táskákon. Emellett a virágminta idén is tarol, ám ha igazán divatosak szeretnénk lenni, a túlzó megoldások helyett inkább a szofisztikáltabb verziót választjuk. De a konzervatívabbak se essenek kétségbe, hiszen idén tavasszal is szuperkultikus marad a trench, azaz a klasszikus ballonkabát, homok színben, övvel és térdig érő hosszal. És a ráadás: a csipke semmit sem veszít népszerűségéből. A legtrendibb, ha fekete vagy piros színben választjuk.



2019 színei

A szezon legfőbb színe a telített és napos körömvirág sárga, amely mindenen megjelenik – cipőn, ruhán, kiegészítőkön, sőt, még a bútorainkon is. Ugyanez igaz a neonra. Nem tévedhetünk, ha a teljes outfitünket erre az árnyalatra építjük. De ha igazán divatos ruhatárat szeretnénk, válasszunk mindenből legalább egy magenta színűt is, melynek most minden árnyalata nagyon trendi. Mindemellett újra divat a kontrasztos piros-fekete párosítás, ami – ahogy fentebb már említettük – leginkább csipkével párosítva ütős.



2019 fazonjai

Victoria Beckham hozta vissza a köztudatba a V-kivágást, amit a tervezőnő a dekoltázsnál éppúgy alkalmaz, mint a nadrágjai alján, melyek igazi must-have darabok. Idén tavasszal a legegyszerűbb ruhát is feldobják virágszirmokkal és virágfejekkel bőséggel díszített ujjak. Viseljük őket bátran! És a Vichy-kockák is újra divatba jönnek. A kifutókon a tervezők zöld-fehér árnyalatokban játszanak velük, és éppúgy használják pamut, mint tüll anyagokon, nappali és esti viseletként is ajánlva ezt a mintát. Az aszimmetrikus szabások is visszatértek a kifutókra, legyen szó blézerről, ruháról vagy szoknyáról.



2019 anyagai

Idán tavasszal minden jöhet, ami tüll, csipke vagy háló – akár egész ruhák is készülhetnek belőlük. A szégyenlősebbek választhatják azokat a darabokat, melyekbe ilyen betéteket illesztettek. De porondon maradnak a selyemből készült ruhák, főként virágmintákkal.



2019 legmenőbb darabjai

A sportnadrág abszolút befutó 2019-ben. Az egyszínű vagy mintás darabokat a tervezők feltűnő, oversized felsőrészekkel társítják. Anyagtól és mintától függően lehet az összhatás sportos, de akár elegáns is. A színátmenetes felsők, batikolt darabok sem hiányozhatnak a gardróbunkból. Ez a mintázat megjelenhet selyemruhákon vagy hétköznapi pólókon, farmernadrágokon is.

Pár éve fedezték fel újra a divattervezők a valóban sokoldalúan kihasználható ruhadarabot, az overallt, amelyből most legalább egy feltűnő színűt feltétlenül szerezzünk be.

De a tavaszi szezonban a patchworktől a ’70-es évek horgolt darabjain át a makramé berakásokig minden olyan is népszerű, ami a folk hatást idézi meg. Igaz most a hippi vonal helyett inkább a letisztult, high-end stílus lesz az, amiben divatosnak számítanak ezek a darabok.



Forrás: Activebeauty